gabi (1)

Miben más az egyetem, mint a suli?

Egyeseknek az ősz az iskolakezdésről, másoknak pedig az egyetemi évek kezdetéről szól. Ilyenkor minden diák beszerzi az írószereit, füzeteit, és már izgatottan várja, hogy elmesélhesse a nyári élményeit a barátainak.

De mi is a különbség az egyetem és az iskola között?

Nagyon sok minden. Először is, az egyetemen már nem kezelnek minket gyerekként, ami egyrészt szabadságot, másrészt pedig nagyobb felelősséget jelent. Az érettségi után fontos elgondolkodnunk azon, mivel szeretnénk foglalkozni a jövőben, és ehhez igazodva kell szakot választanunk. Csak akkor lesz igazán kedvünk a tanuláshoz, ha van egy kitűzött célunk, amit el szeretnénk érni.

Az egyetem mindenképpen önállóságra nevel. A tanárok nem kérik számon, miért hiányoztunk egy adott napon vagy órán, és azt sem, hová jegyeztük le a leckéket. Ez mind a mi felelősségünk. Ha valaki nem jár be rendszeresen az órákra, és nincsenek jegyzetei sem, nem tud sikeresen levizsgázni.

Ezen felül egy egyetemi tanóra általában egy-másfél órán át tart, amit az elején nem könnyű megszokni, hiszen hosszabb ideig kell koncentrálni. Az egyetemen nincs diktálás: neked kell kiszűrnöd a fontosabb információkat a tanárok előadásából, ezért olyan egyediek a jegyzetek. Nem érdemes tehát ellógni az órákat még akkor sem, ha a tanár nem szigorú, hiszen más jegyzete soha nem lesz ugyanolyan, mint a tiéd, és nem biztos, hogy tudsz majd belőle tanulni.

Az egyetemen már nem nyomnak a kezedbe egy tanszerlistát, hiszen csak a saját szakodhoz tartozó óráid lesznek, és neked kell tudnod, mire van szükséged. Ajánlott A/4-es füzeteket használni, de a kisebb füzetek is megfelelnek, ha azokat részesíted előnyben. Én személy szerint mindkettőt használom.

Az órarend szempontjából is nagy a különbség, hiszen egy tanár több tantárgyat is taníthat, sőt más szakokon vagy akár más egyetemeken is előadhat. Emiatt előfordulhat, hogy csak délután vagy csak délelőtt lesznek óráid, de az is megesik, hogy egy napon egyetlen órád sem lesz.

Fontos megemlíteni azt is, hogy az egyetemen nincs heti számonkérés. Egy évben mindössze kétszer van úgynevezett vizsgaidőszak, amikor az összes tantárgyból le kell vizsgáznod. A vizsga lehet szóbeli vagy írásbeli. Az is számít, mennyire voltál aktív az órákon, és hogyan teljesítetted a feladataidat, hiszen az egyetemen is vannak olyan munkák, amelyeket otthon kell elvégezned – például egy prezentáció elkészítése, amit a kijelölt napon kell bemutatnod a csoporttársaidnak. Emellett dolgozatokat és esszéket is kell írnod. Ezek mind segítenek felkészülni arra, hogy amikor eljön az idő a szakdolgozat megírására, már tudd, mire számíthatsz.

Szakdolgozat és államvizsga

Az egyetemen fontos, hogy legyen saját véleményed az olvasottakról vagy a tanultakról, de a legtöbb esetben meg kell tanulnod alátámasztani azt, hiszen egy szakdolgozat nem alapulhat kizárólag a te véleményeden.

A szakdolgozat terjedelme szakonként változó, de általában 20-40 oldal, vagy akár ennél is több lehet. Fontos, hogy olyan témát válassz, amit szívesen kutatsz, és amibe tényleg bele tudsz merülni, különben veszett ügy lesz belőle. Újraírni vagy témát váltani pedig senkinek sincs kedve. Hidd el, ha jó témát választasz, nem is olyan nehéz, csak türelem kell hozzá.

A szakdogát csak az alapképzés végén kell leadni, az államvizsga előtt. Az államvizsga az elméleti tudásod számonkéréséből, valamint a szakdolgozatod megvédéséből és bemutatásából áll. Olyasmi, mint az érettségi, de szerintem egy kicsit könnyebb is, hiszen a saját dolgozatodat te ismered a legjobban, és senki sem tudja nálad jobban bemutatni.

Kívánok jó tanévkezdést, akár az iskola, akár az egyetem padjaiban teszed is ezt!

Kiemelt fotó: Shutterstock

Loló Gabriella-Brigitta,
Partiumi Keresztény Egyetem,
I. év