Kendi Dominik: Az üzenet

Hosszú éjszakázás és néhány órányi alvás után nem volt más választásom, mint felkelni, hiszen délben már a busz székét kellett koptatnom, előtte pedig még a takarítás is várt rám. A fáradtság már kezdett megszállni, mint egy démon egy filmből.

Az éjszaka nem úgy sikerült, ahogy vártam, hiszen hajnal 4-ig — nem is emlékszem pontosan — csak írtam, verseket, és reggel 8-kor már talpon kellett lennem. Négy óra alvás nem is hangzana olyan rosszul, viszont fárasztó nap várt rám, amire ennyi alvással biztosan nem lehetett felkészülni.

Hogy milyen versekről van szó? Olyanokról, amiket rajtam kívül senki sem olvashatott, még az a személy sem, akinek szántam. De most nektek megmutatok kettőt az öt közül – ezek a lazábbak –, csak kérlek, ne szóljatok neki, mert van elég baja nélkülem is.

Istenemnek róla

Én Istenem, hitemnek megtartója,
Életem segítője, jövőmnek formálója.
Egy kéréssel fordulok én hozzád,
Életemet adnám érte, ha elhoznád.

Van egy lány, akit hitem nélkül elvesztettem,
Van egy törékeny szíve, mit egyszer elejtettem,
Nem hiszem, hogy szerethet ő többé,
Nem válhatunk örökké, barátoknál többé?

Ezért fohászkodom hozzád, hozd vissza,
S lelkem tiéd, hitem maradjon neked tiszta,
Csak ő kell nékem, mint betegnek gyógyszere,
Istenem mellett, őt szedem jókedvre reggelente.

Városban

Kérdezed: „Miért nem teszed lábadat,
Gyenge szívedet belváros falai közé?
Miért nem társalogsz véle egy keveset,
Öleled kezeid újra a kecses dereka köré?”

Ha nincs ki várjék reám elhalt nyári nappalon,
Ha nem érezém már jó hónapja ajkamat ajkadon.
Mégis vonz szívednek utolsó fonalkötege,
Magyar vitéz vér, szívedet hódítja vissza zavaros szövege.

Inkább nem járnék én lakásod területén,
Inkább fekszek holtan dombnak tetején,
Pedig mindig téged akarlak, hazug szó nélkül,
Lelkem megszépül, szívedet várom, míg elkészül.

Igen… szép versek, mi? Szép emberről csak szép verseket lehet írni. Jó, abbahagyom, tiszteletből, hiszen annyira tisztelem ezt az embert, hogy nem kellene vicc tárgyává tennem. Tehát vissza a történethez.

Nagyon fáradt voltam, és reggel a buszon ezeket a verseket olvasgattam. Akkor jöttem rá, mennyire szeretem ezt a lányt, és nem tudtam, mit csináljak. Ahogy a versből is kiérződik, elvesztettem őt, mert bolond voltam, kis butuska. Visszagondolva tényleg sokat tanultam az utóbbi időben – olyan leckék vésődtek a szívembe, melyek létezéséről korábban nem is tudtam.

És egy dolgot végképp megtanultam: ne keress fel embereket akkor, amikor nagyon rossz állapotban vagy. Én viszont aznap pont ezt tettem. Egy teljes órán át csak néztem az üzenetet, aztán elküldtem:

„Nem hiszem, hogy ezt valaha is látod, de szia. A nevem ugyanaz, de 180 fokban megváltoztam. Eltűnt a mosoly az arcomról, eltűnt a vicc a számból. És ez mind miattad.”

Ez nem egy mese, aminek szép a vége: a lány rájön, hogy szeret még, én rájövök, hogy hibáztam, de bármennyiszer elmegyek, mindig visszamennék, a lány is visszajön, és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Nem… Nem kaptam rá választ soha. Csak amikor egyik közös barátunk kérdezte meg tőlem, mit csináltam megint, de akkorra már kitöröltem az üzenetet.

Szomorú lett a vége.

Kendi Dominik-János,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
9. I osztály