A magyar történelem ecsettel író krónikása – Barabás Miklós

Ha megnézzük a reformkor nagyjainak portréit, láthatjuk, hogy olyan részletességgel és művésziességgel vannak megfestve, hogy mai napig úgy érezhetjük: a legnagyobb magyarok valóban ott állnak mellettünk. Ez Barabás Miklós érdeme.

Ő volt az a zseniális festő, aki apró ecsetvonásokkal olyan élettel töltötte meg portréit, hogy az emberek emlékezete ma is ezekből táplálkozik. Festményei révén ismerhetjük meg például Batthyány Lajost, az első felelős magyar miniszterelnököt; Arany Jánost, a ballada magyar Shakespeare-jét; Görgei Arthúrt, az egyik legzseniálisabb magyar tábornokot; Petőfi Sándort, az egyik legnagyobb magyar költőt; és Széchenyi Istvánt, a „legnagyobb magyart”.

De nemcsak őket, hanem számos más ikonikus személyt is Barabás Miklós örökített meg ecsetjével.

Barabás Miklós 1810. február 10-én született a háromszéki Márkosfalván, egy szegény család gyermekeként; édesapja Barabás János, édesanyja Gaál Terézia volt. Diákévei alatt sokat nélkülözött, de a rajzolás öröme mindent felülmúlt számára. Fiatalon mutatkozott meg tehetsége, leginkább az arcképfestés terén, amikor diáktársait festette le. Első mestere egy erdélyi szász tájképfestő, ifj. Franz Neuhauser volt. Később a litográfia, vagyis a kőnyomat művészetét Barra Gábortól sajátította el.

Tanulmányait a nagyszebeni kollégiumban kezdte 1825-ben, egészen 1828-ig, amikor Kolozsvárra költözött. Itt egy itáliai festő, Gentiluomo lett a mestere, aki megtanította neki az olajfestés művészetét. 1829-ben Bécsbe utazott, hogy a Bécsi Képzőművészeti Akadémián folytassa tanulmányait, mivel a szebeni kollégium akadémiai szemlélete nem elégítette ki.

A képzőművészeti akadémia igazgatója azonban furcsállta a vézna, sápadt fiú kitűnő osztályzatait, ezért sok képet kellett az igazgató előtt helyben megrajzolnia. Itt barátkozott össze Brocky Károllyal, és már novemberben ismét Kolozsvárra utazott, mert Bécs sem elégítette ki érdeklődését.

Ezután, mivel kiválóan beszélt románul, és Pavel Kisselev tábornok támogatásának köszönhetően Bukarestbe utazott Brocky Károly barátjával, ahol a bukaresti polgárok portréit festette meg óriási sikerrel. Az itt összegyűjtött pénzből el tudott utazni Itáliába, a művészetek édenkertjébe.

A legtöbb időt Velencében, az ottani képtárakban töltötte. Itt ismerkedett meg egy angol akvarellistával, William Leighton Leitch-sel, aki nagy inspirációt jelentett a fiatal művész számára. Hamar összebarátkoztak, és egymástól lesték el a fortélyokat: Barabás tőle tanulta meg az akvarell technikáját.

Velencén kívül sok más olasz városba is eljutott: Bologna, Firenze, Róma, majd Nápoly. Innen, 1835-ben, már tapasztalt művészként tért haza, ekkor még nem sejthette, hogy rövid időn belül bele fogja írni magát a magyar művészettörténelembe.

Miután hazatért, gyakorlatilag egy másolattal vált híressé: Veronese: Európa elrablása című képével hívta fel magára a pesti polgárok figyelmét. Egyikük Bajza József volt, aki bevezette abba a körbe, ahol a reformkor nagyjaival is találkozhatott.

Az áttörést Széchenyi István portréja jelentette, hiszen az emberek csodájára jártak. Műtermének kulcsát kézről kézre adták a legmeghatározóbb magyar politikusok, költők és zenészek. Nagyon nehéz lenne mindenkit felsorolni, ezért csak néhányat említek: Arany János, talán a legzseniálisabb magyar költő; Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke; Görgei Artúr, az egyik legtehetségesebb magyar hadvezér.

Érdekesség, hogy a Lánchíd alapkőletétele festményének több verziója is létezik: van akvarell, van olajfestmény, és egyeseken a reformkor nagyjai is szerepelnek. Az akvarell és az olajfestmény között húsz év telt el.

Mivel a művészet gyakorlása mellett a tudományos megközelítésével is foglalkozott, a Magyar Tudományos Akadémia 1836-ban levelező tagjává választotta.

Így tehát ő lett az ország leghíresebb, legsikeresebb, mondhatni „legdivatosabb” arcképfestője, és az első, aki kizárólag a művészetéből tudott kényelmesen megélni. Ezt a kényelmes életmódot mutatja, hogy a munkáiból kapott pénzből 1839-ben vásárolt egy szőlőbirtokot, amelyre felépítette a Barabás Villát. Az impozáns házhoz műtermet is építtetett, ahová azontúl vendégeit fogadta. Műtermét 1847-ben Than Mór örökítette meg.

Barabás Miklós 1841-ben vette feleségül a jómódú családból származó Bois de Chesne Zsuzsannát.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményei, következményei Barabás Miklós életére is hatással voltak, hiába próbált a politikától távol maradni. A Bach-korszak nehézkes időszakot jelentett számára. A megrendelések száma egyre csökkent, hiszen ismerősei és barátai vagy emigráltak, vagy börtönbe kerültek, rosszabb esetben pedig bitófára. Felesége 1861-ben elhunyt.

Mindezek ellenére Barabás tovább dolgozott, és készítette a megrendeléseket. Most már a gazdagabb polgárok arcképeit festette meg, ám ezeknek a híre nem maradt fenn az utókornak, ezért nem annyira ismertek azok a portrék.

Ahogy az abszolutizmus gyengülni kezdett, és a Habsburg Birodalom vesztes csatákat, háborúkat vívott, úgy tudott a magyarság teret nyerni magának. Ennek egyik mérföldköve volt a Képzőművészeti Társulat alapítása, amelynek 1862-től haláláig az elnöke volt.

Nem sokkal 1867 után elkezdte megírni emlékiratait, amelyek részletesen bemutatják életét, és nagyszerű kordokumentumként szolgálnak.

Az 1870-es években már nem szorult rá arra, hogy minél több képet készítsen, és ez meg is látszik. De nem úgy, ahogyan az átlagember gondolná: nem lustult el, és nem tett kevesebb lelket a festményeibe. Épp ellenkezőleg! Ebben a korszakban festette meg egyik legszebb és legrészletesebb képét, Bittó Istvánné portréját. A Bittó família a kép részletessége és szépsége láttán még több megrendelést adott a festőnek.

A festő munkásságának ötvenedik jubileumát egy neki dedikált kiállítással ünnepelték, ahol sok művét és portréját bemutatták.

Munkásságát, valamint a róla szóló összes cikket és bemutatót legjobban Reviczky Gyula összegzi alkalmi költeményében, amelyet 1883-ban írt akkor, amikor Barabás Miklós megkapta az Osztrák Császári Vaskorona-rend kitüntetést. Engedjék meg, hogy én is ezzel foglaljam össze minden idők egyik legnagyobb magyar festőjének életét és munkásságát:

Együtt küzdöttél az egész hazával,
Ecsettel kézben és szivedben lánggal,
És hogy csodálják késő unokák:
Megfested korod arcképcsarnokát.

Kiemelt fotó forrása: Barabás Miklós: Önarckép | Munkácsy Mihály Múzeum

Gergely Ádám,
Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium,
7. osztály