Vissza a suliba – immár végzős diákként

Néhány nap, óra, vagy talán csak egy pillanat múlva a telefonok kijelzője, az újságok oldalai, és nem utolsósorban a naptárak hátterei már egy másik időszakot fognak mutatni számunkra – egy olyan időszakot, ami talán nem lesz olyan kedves. Az időpontok után maga az időjárás is változik: egyik nap még kánikula, másnap pedig már szinte kabátban kell útnak indulnunk. Ez a változásokkal teli időszak nem más, mint az ősz, egészen pontosan a szeptember, amely rengeteg változást hoz az emberek és a természet életébe.

Sokan félnek, sőt egyenesen rettegnek ettől a pillanattól, pedig valójában mindössze egyetlen mozzanat az egész. Ez a változás rengeteg dolgot indít el: az emberek gondolkodásmódjában megjelenik a zárkózottság, az elzárkódás, elindul a délutáni bekuckózás, és az esti séták egyre ritkábbá válnak. Véget érnek a nyaralások, a piknikek, a sütögetések, és a szabadidőnek eddig ismert felhasználási módjai. Ami talán a legszembetűnőbb, az a forgalom változása, hiszen a tanév megkezdődik, ami számos következményt von maga után reggel és délután egyaránt.

Azt hiszem, sikerült szépen körvonalaznom ezeknek az úgynevezett nem-szeretem-napoknak a megjelenését, még ha én magam is átéltem már ugyanezt 12 éve. Nehéz elhinni, hogy az idei év valóban az utolsó lehet, örülök neki, de egyben félek is tőle. Nem csupán a vizsgák hosszú sora miatt, hanem azért is, mert ezzel egy új fejezet kezdődik az életemben – és sosem tudhatom, vajon jó vagy rossz lesz-e.

Biztos vagyok benne, hogy rengeteg hozzám hasonló diák van, akik negyedikbe, nyolcadikba, tizenkettedikbe vagy a felező osztályokba készülnek, és legalább annyira izgatottak, mint én. Ebben a cikkemben elsősorban a tizenkettedikes tanulókról, tanulók nevében és tanulóknak szeretnék írni, hátha megnyugvást vagy hasznos tanácsot nyújthat számukra. Ettől függetlenül remélem, hogy minden olvasó – diák vagy felnőtt – talál valamit, ami számára értékes lehet ebben az évben a soraim között.

Milyen érzések kavarognak bennem, és mit várok az idei tanévtől?

Ahogy már említettem, az idei évem lesz az utolsó, amelyben mint diák ülök vissza az iskola padjába. Ez egyszerre tölt el megkönnyebbüléssel és egy kis elkeseredettséggel is, bár ez szerintem nem meglepő. Alapvetően azok közé tartozom, akik szeretnek tanulni, és valóban azért is járnak iskolába, a néhány helyen már megszokott muszájtól eltérően.

Az elmúlt három évben, 8. osztály után kollégiumban folytattam a tanulmányaimat, ami nagyban megnehezítette a mindennapjaimat, különösen a tanévkezdést. Egy hosszú, otthon töltött nyár után kénytelen vagyok elválni a családomtól, ami a legnehezebb része ezeknek az éveknek. Ugyanakkor, alapvetően nagyon szerettem az iskolámat, a társaimat és legtöbbször a tanáraimat is. Nem félek attól, hogy vissza kell mennem hozzájuk, és naponta 6-7 órát velük kell töltenem, mert valóban olyanok számomra, mint egy család.

Ezzel szemben egyre inkább félek a terhektől, amelyet ez az év ró rám: a 12. osztály sajnos egy érettségizős év, és én nem érzem magam teljesen felkészültnek, legalábbis szellemileg és erre a feladatra. Furcsa, mert az elmúlt évtizedben minden házi feladatomat, projektet, iskolai munkát elkészítettem, minden feladott művet magaménak tudtam, mégis él bennem a félelem. Nem az eddigi munkám hiánya miatt, hanem attól, hogy talán nem volt elég, nem volt helyes vagy nem volt jó, amit eddig felépítettem. Sajnos úgy érzem, ez fogja meghatározni a jövőmet.

Szüleim, barátaim és tanáraim támogatása rendkívül sokat jelent, hiszen igyekeznek nem belém rúgni, amikor már amúgy is padlón vagyok. Remélem, hogy ez a kilenc hónap elegendő lesz ahhoz, hogy a szárnyakat, virágszirmokat és sugarakat, amelyeket eddig bontogattam, most teljessé tehessem a tanulmányaim és a kitartásom által.

Miket szereztem be az új tanévre?

A kedvenc részem az egész szeptemberi iskolakezdésben nem más, mint a bevásárlás, ami nálunk mindig eléggé széleskörű, ugyanis egyszerre készülünk a koliba vagy kintlakásba, és magába a suliba is. Az utolsó évre nagyon sok családnál az a jellemző, hogy minél kevesebb tanszert szerez be, hiszen az elkövetkezendő években már garantáltan nem lesz rá szükség. A mi helyzetünk ennél sokkal különösebb, ugyanis én úgy voltam vele, hogy az egyetemi éveim során is felhasználhatom a pluszban beszerzett füzeteket és tollakat, legalábbis remélem.

A központi hely, ahonnan beszereztük a tanszereket, nem más volt, mint a PEPCO, ugyanis rájöttem, hogy ha időben megyek, a kedvezmények mellett nagyon jó termékeket is ki tudok fogni, és mindent be tudok szerezni egy helyről, viszonylag olcsón. Füzetek szempontjából nem voltam túl bőkezű, igyekeztem minimalistának lenni, mert itthon még elég sok füzet bujkált, és egyébként is arra törekedtem, hogy szép füzeteim legyenek. Összesen így 4 nagy és 2 kis füzetet szereztem, árai 10 és 3 lej között mozogtak.

Mindemellett beszereztem egy noteszt is, amelybe felírom minden teendőmet év közben, hisz idén biztosan nem tudok mindent fejben tartani, valamint egy mappát is, amelybe a megtanulandó tananyag lapjait készülök elhelyezni. Mivel a tolltartóm már megvolt tavaly, idén csak néhány szépen író tollat vettem, 3-5 lejért 8 darabot, illetve az elmaradhatatlan szövegkiemelőket, amelyek 4-8,5 lej között voltak. Apróságként vettem hibajavítót is, aranyos állatos külsővel, valamint egy rúzs alakú radírt, ami igazán örömet szerzett.

Összességében nem túl sok dolgot szereztem be, de az idei év lényege valójában nem is ez: meglepő módon nemcsak a tanulásról szól, hanem a közösen, baráti körben való időtöltésről és közös fejlődésről is.

Kiemelt fotó: BBC

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály