„Hazatért Nagyvárad!”

Idén lesz 85 éve, hogy 1940. augusztus 30-án aláírták a második bécsi döntést, melynek nyomán Észak-Erdély, vele együtt Nagyvárad is újból Magyarország része lett.

Bevezető

Nagyvárad, „Erdély kapuja”, ahogy Jókai Mór jellemezte a Török világ Magyarországon című művében, Erdély egyik legfontosabb történelmi, kulturális és építészeti központja. A várost I. (Szent) László magyar király alapította, és már a XI. században fontos zarándokhellyé vált, hiszen több magyar király és királynő van itt eltemetve. Ady Endre „a Pece-parti Párizsnak” hívta a várost, amely életében meghatározó szerepet játszott. Emellett az impozáns szecessziós épületek máig a város egyik legnépszerűbb látnivalói.

Előzmények

Nyilvánvaló, hogy ha Észak-Erdély, vele együtt Nagyvárad visszatéréséről beszélünk, szóba kell hozni a Trianoni békeszerződést. „Ezt a háborút elvesztettük” – mondta Tisza István, Magyarország akkori miniszterelnöke. Viselnünk kellett a következményeket. A Trianoni békeszerződés értelmében Magyarország igazságtalanul elvesztette területének kétharmadát: a Felvidéket, Kárpátalját, az Őrvidéket, a Vajdaságot és Erdélyt, és több mint hárommillió magyar került a határon túlra.

Nagyvárad egy jelentős magyar többségű város volt: az 1910-es népszámlálás szerint a város 91%-a magyar anyanyelvű volt. Az impériumváltás viszonylag békésen zajlott, a magyar adminisztráció együttműködő volt a román hatóságokkal. Nagyvárad 1920-tól hivatalosan Romániához tartozott, és a román állam célja az volt, hogy megerősödjön a román jelenlét Erdély magyar lakta városaiban, Nagyváradot beleértve. 1920 és 1940 között a román lakosság aránya növekedett, a magyar többség azonban megmaradt és kitartott. Éppen ezen kitartás miatt vált lehetővé, hogy Nagyvárad visszatérjen, ugyanis Magyarország akkoriban törekedett a revízióra, a Trianoni békeszerződés felülvizsgálatára.

Ennek a revíziónak volt az első lépcsőfoka az első bécsi döntés. Magyarország német és olasz segítséggel, komolyabb harcok nélkül vissza tudta szerezni a Felvidéket 1938-ban, és egy katonai akcióval Kárpátalját 1939-ben, összesen 12.012 km² területet. Olyan városok tértek vissza, mint Kassa, Komárom, Ungvár, Munkács, Beregszász és Dunaszerdahely.

Észak-Erdély visszatérése

A második bécsi döntés hírét 1940. augusztus 30-án a rádióban jelentették be. Ez azt jelentette, hogy két évtized után Észak-Erdély újra Magyarország része lesz. Árvay Árpád író visszaemlékezéseiből tudjuk, milyen volt az a bizonyos nap, amikor a vasárnapi ebéd után megérkezett a hír Bécsből…

A magyar emberek ujjongtak az utcákon, a kereskedők pedig, amint tudták, boltjaik román feliratait magyar feliratra cserélték; sokan meg sem várták a szakmunkásokat, saját maguk távolították el a román feliratú táblákat. Mindenki mellén piros-fehér-zöld kokárda díszelgett. A boltok kifogytak a piros-fehér-zöld zászlókból, annyian akartak venni.

Addig a román lakosság tüntetni kezdett, és olyanokat skandáltak, hogy: „Vesszen Bécs! Éljen Nagyrománia! Egy barázdát sem adunk vissza!” De ekkorra már világos volt: Nagyvárad magyar kézre fog kerülni, és ezt a nagyváradi román politikusok (Vasile Todorouț, bihari prefektus, Augustin Chirilă, akkori polgármester) is belátták, és elkezdtek tárgyalni Dr. Soós Istvánnal, Nagyvárad parlamenti képviselőjével, miközben a román hadsereg lassan elkezdett kivonulni a városból.

Szeptember 1-jén megkezdődtek a magyar-román bizottsági ülések a városházán. A városháza előtt óriási tömeg gyűlt össze, és a megrémült román katonák figyelmeztető lövéseket adtak le. Ekkor Árvay Árpád megkérte a tömeget, hogy békésen térjenek haza, hogy ne zavarják a bizottság munkáját. A tömeg elénekelte a Himnuszt, és feltűzték magukra a kokárdákat.

A nagyváradi bevonulásra 1940. szeptember 6-án került sor. Reggel 7 órakor indult meg a magyar csapatok előrenyomulása, majd a főméltóságú úr, Vitéz nagybányai Horthy Miklós 12 órakor vonult be Nagyváradra. A városban 8 órától már özönlöttek a magyarok, akik hatalmas boldogsággal fogadták a magyar vitézeket: a gyermekek virágokat szórtak rájuk, a fiatal lányok pedig csókokkal árasztották el a bevonuló katonákat.

Amikor a kormányzó megérkezett a nagyváradi vasútállomásra, annak homlokzatát már magyar címer és magyar felirat díszítette. Az állomáson Chirilă Augustin, Nagyvárad kinevezett polgármestere és dr. Sólyom Kálmán alpolgármester üdvözölte a kormányzót.

A román polgármester magyarul felolvasott beszéddel üdvözölte a kormányzót; szavai a józanságról tanúskodtak, ami mai szemmel nézve igazán tiszteletre méltó. Ezután Horthy Miklós fehér lován bevonult a Szent László térre, ahol az ünneplő tömeg hatalmas örömmel fogadta a kormányzót. Dr. Tury Kálmán beszédével így köszöntötte őt:

„Azt kérjük, ne tekintsék a mi szégyenünknek a kopottságnak és a szegénységnek lépten-nyomon kiütköző jeleit, mert csak azt a szívós akaratot igazolják, hogy a város magyar akart maradni. Amikor visszatérünk a drága anya, Magyarország szerető keblére, mérhetetlen hálával gondolunk mindazokra, akiknek a mai napot köszönhetjük.”

Tehát Észak-Erdély 1940 és 1944 között Magyarország része volt; ezt nevezzük a „kis magyar világnak”, hiszen nem tért vissza Erdély teljes egészében, de az esemény mégis megmozgatta a Kárpát-medence minden magyar emberét. Nekünk, az utókornak, örömmel és nosztalgiával kell erre az eseményre visszaemlékeznünk, hiszen bár rövid volt az a négy év, tökéletes példája annak, hogy a magyarság – legyen az felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, őrvidéki vagy erdélyi – meg fog maradni. Emlékezzünk Észak-Erdély és Nagyvárad visszatérésére 85 év távlatából is!

Kiemelt fotó: Getty Images

Felhasznált irodalom és források:  

Babucs Zoltán: Hazatért Nagyvárad! Kárpátia Stúdió, Budapest 
Árvay Árpád: Fény gyúlt a toronyban. Révai Kiadó, Budapest
Tury Kálmán beszéde (filmfelvétel, Magyar Világhíradó 864)  

Gergely Ádám,
Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium,
7. osztály