Egy vérző lélek titkai – Pap Nikoleta versei

Csalódás

Csalódás, mikor nem látod a szépet,
csalódás, mikor nem érzed, ki védett.
Csalódtál magadban, és csalódtál bennük,
érdekelt, hogy ettől jobb lett-e a kedvük.

Csalódunk a mában és a holnapban,
csalódunk a városban és a csendesebb falvakban.
Csalódunk az emberben, csalódunk állatban,
csalódni gyakori, az érzés páratlan.

Véres képkeret

Egy ember árnya lakott benne,
egy olyané, akit szerettem.
Egy ember árnya lakott benne,
egy olyan, akivel nevettem.
Csak ütöttem és tört,
és tört,
míg szilánkos nem maradt,
míg a könnyek tengere végleg el nem apadt.
Véres lett a képkeret,
nincs több üveg benne,
hisz minden szilánk belefúródott
mélyen a lelkembe.

Könnyek a párnán

Mint a zuhogó eső,
mely jót tesz a termésnek,
olyan minden könnyem –
öröm a vetésnek.

Minden könnyem aranyet ér,
mégis csak úgy hajítom,
minden párnám drága szatén,
mégis csak úgy szakítom.

Még egy esély

Ha még egy esélyem lenne a holnapra,
a fából készült lóca nem alattam korhadna.
Ha még egy esélyem lenne az életre,
nem fordítanék időt egyetlenegy vétekre.

Ha lenne esélyem egy jobb jövőre,
egy új kezdetre,
egy meg nem történt, csodaszép
bűntettre,

Te lennél a tettem, teérted halnék,
te lennél a falam, mit folyamat csak marnék.
Te lennél az új remény, s te lennél az átkom,
te lennél a szerelmem s az egyetlen barátom.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály