„Az augusztus elillant, akár egy üveg bor”

Véget ér a nyár. A hosszú, aranyló napok, a perzselő délutánok, a végtelennek tűnő esték lassan elillannak. Augusztus, a nyár koronája, úgy suhant el mellettem, mintha csak egy gondosan őrzött üveg bort bontottam volna fel: először megtöltötte a lelkem zamatokkal, illatokkal, aztán észrevétlenül elfogyott, csak az emlékek selymes utóíze maradt hátra.

A nap sugarai már nem perzselnek úgy, mint júliusban, inkább simogatnak, mint egy kedves kéz, amely búcsút int. A reggelek harmatosak, a szél már-már hordozza magában az ősz illatát. Mégis, a nyár utolsó hónapja számomra talán a legszebb volt az évben. Tartalmas heteket hagytam magam mögött, tele találkozásokkal, felfedezésekkel, apróbb és nagyobb pillanatokkal együtt. Nehéz lenne egyetlen élményt kiemelni, de az augusztus volt az, amely minden másnál mélyebben belém ivódott.

A naplementék arany-vörös fénye úgy kísért végig a napokon, mint a bor pohárban megcsillanó színe. Az augusztus íze édes volt és egyszerre kicsit fanyar: édes, mert a nyár minden öröme benne volt, és fanyar, mert tudtam, hamarosan véget ér. Mint egy utolsó korty, amelyet az ember lassan ízlel, mégis elkerülhetetlenül lecsúszik.

Az ősz már itt sétál a küszöbön. Lehulló sárga levelekben, hidegebb hajnalokban, a fák árnyékában megbúvó csendben hozza magával saját, különleges melegségét. Mert az ősz nem hideg évszak – legalábbis nem nekem. Sokkal inkább egy mély, szelíd ölelés, amelyben az ember visszahúzódik, befelé figyel, és megőrzi mindazt, amit a nyár adott neki.

Ahogy egy jó bor hordozza a szőlőtermő táj minden illatát és titkát, úgy hordozza az augusztus is a nyár teljes történetét. Minden napja egy korty volt ebből az italból: a hajnalok frissítő pezsgése, a délutánok forró, testes zamata, az esték lágy, megnyugtató lecsengése.

Most már csak az üveg áll üresen az asztalon. A nyár bora elfogyott, de az emlékei ott maradnak bennem – mint egy jól ismert, szeretett íz, amit bármikor fel tudok idézni, ha becsukom a szemem. Érzem a napsütötte délutánok lassú hömpölygését, a szélben megrezdülő lombok halk susogását, a távolban elnyúló alkonyok fényeit. Mindez nem pusztán képek sorozata, hanem élő szövet, amely belém épült, s most már a részemmé vált.

Tudom, hogy jön majd új nyár, új augusztus, új palacknyi napfény. Lesznek új ízek, másfajta illatok, más színek a naplementében. De ahogyan két pohár bor sosem teljesen azonos, úgy két nyár sem ismétli önmagát. Mindegyik hordoz valami mást: más történeteket, más találkozásokat, más veszteségeket és más felismeréseket.

Kiemelt fotó: Pinterest

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év