Arany János és a népi kultúra

A 19. században nem igazán tudták megfogalmazni azt, hogy mit is jelent a nép szó. Több irányzat is kialakult, különböző elméletek és szemléletek ütötték fel a fejüket, de talán az egyik legerőteljesebb a hagyományközösségi szemlélet.

E elképzelés szerint a költészet a nyelvből születik, ezáltal természetesen növi ki magát az irodalom (pl. szájhagyomány útján), így a kultúra fenntartója a parasztság, tehát a népköltészet.

Arany János költészetében – leginkább balladaköltészetében – igen hangsúlyosan tűnik fel ez a bizonyos hagyományközösségi szemlélet, így tökéletesen beillett a népnemzeti kánon sorába.

A balladákat megvizsgálva azt látjuk, hogy megannyi népszokás, hiedelem és más, a paraszti kultúrára jellemző sajátosság tűnik fel, így a mai cikk tárgya is ez lesz. Kiemelünk néhány népi kultúrához köthető elemet, amelyek talán még néhol mindig élnek, de minden bizonnyal kuriózumoknak számítanak.

A varró leányok című ballada csak akkor érthető igazán, ha ismerjük azt a hazánkban sokfelé elterjedt népszokást, hogy ha egy házasulandó korú fiatal meghalt, akkor úgy temették el, mintha a lakodalmára vinnék. A család, barátok összegyűltek, a koporsót zöldre festették vagy virágokkal díszítették, a leányok fehér ruhában jöttek, mint egy igazi menyegzőre. A balladában is ez történik: a vőlegény már halott, a lány pedig tudja, hogy másnap az ő koporsóját viszik majd. A barátait hívja, hogy illendően kísérjék el őt is – ez a „halott-lakodalom” ősi, mégis megrendítő szokása elevenedik meg.

A Tengeri-hántás című ballada az én személyes kedvencem: egy szerelmi tragédiát beszél el népi környezetben. Dalos Eszti beleszeret Tuba Ferkó juhászbojtárba, kapcsolatuk azonban megszakad, amikor a fiú eltűnik. Mire Ferkó hosszú idő után visszatér, Eszti már halott, öngyilkos lett, mert teherbe esett. Ferkó képtelen feldolgozni a veszteséget, a sír körül kóborol, míg végül felmászik egy toronyra, és halálba zuhan.

A népszokások itt is erősen tetten érhetőek: a ballada kerettörténete a tengeri-hántás, a kukoricafosztás, azaz a csuházás (népiesen: csiházás, csivázás), ahol az összegyűlt emberek elmesélik Dalos Eszti és Tuba Ferkó történetét. A „csuházás” eseménye is a népi kultúrához köthető, de feltűnik egy kevésbé ismert szokás is: „Ki először piros csőt lel, / Lakodalma lesz az ősszel.” Emelett a korabeli hiedelemvilágból („Magasan a levegőben / Repül egy nagy lepedő fenn: / Azon ülve muzsikálnak,/ Furulyálnak, eltünőben.”), tanyavilágból és a társadalmi berendezkedésekből is merítést kap az olvasó.

A Vörös Rébék című ballada szintén a régi hiedelemvilágot tárja elénk, mert egy boszorkány, Rebi néni áll a cselekmény középpontjában. A népi motívumokkal átszőtt tragikus történet Pörge Daniról szól, akit a boszorkány Rebi néni rontása kényszerít arra, hogy feleségül vegye a kacér Sinkó Terát. A házasság nem boldog: Rebi néni Terát is bűnre csábítja a kasznárral, akitől talán gyermeke is születik. Dani nem tudja, ki az apa, és elkeseredésében lelövi a ház körül károgó varjút. E tett után menekülni kényszerül, bujdosik, végül betyárként végzi, akit elfognak és felakasztanak. A történet végén újra megjelennek a varjak: a körforgás, a bűn és gonoszság ismétlődésének jelképei. A balladában a boszorkányság, a babona, a népi hiedelmek (mint a mágia, számmisztika, varjú-motívum) összefonódnak a sorsszerűséggel.

A Tetemre hívás már egy sokkal régebbi szokást örökít meg, talán egészen a középkorig visszavezethető: Bárczon egy fiatal nemest, Bárczi Benőt tőrrel leszúrva találják meg az erdőben. Apja a néphit szerinti tetemrehívással próbálja leleplezni a gyilkost: sorra elé vezeti az ellenségeket, barátokat, családtagokat, míg végül Benő titkos kedvese, Kund Abigél érkezik. Ekkor a seb vérezni kezd, és a lány bevallja, hogy játékosan biztatta a fiút a halálra.

A balladákból kitűnik, hogy Arany János mély kapcsolatot ápolt a népi világgal, talán azért is, mert számára ez jelentette az otthont. Nagyszalontán és környékén igen gyakoriak voltak az ilyen és más jellegű népszokások, így nem véletlen, hogy sokak számára ismerős hagyományok tűntek fel.

Arany János balladáiban a népi kultúra sorsa, hite és hangja szólal meg: fájdalmaiból költészet lesz, hétköznapjaiból tragédia, és az egyszerű emberek történeteiben a magyar lélek örök igazságai kondulnak meg, mint templomi harangszó a pusztában.

Kiemelt fotó forrása: https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/szlovakok/sarisap/sarisap_multja_kepekben/pages/018_kukoricafosztas.htm

Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év