A Büszkeség és balítélet, na meg az anyai pánik

Semmi sem mondja ki jobban: „jó reggelt, 19. századi női lét”, mint a következő idézet: „Menj férjhez, Lizzy, vagy mind meghalunk!” Vagyis ez a gondolat jelenik meg fejünkben, amikor a híres regényt olvassuk. A Büszkeség és balítélet tipikus példája annak, amikor egy nő végre ki meri mondani: Nem, nem megyek férjhez valakihez csak azért, mert jól keres és éppen ráér feleséget választani.

A regény olvasása közben számomra nem is Elizabeth vagy Mr. Darcy vált a legemlékezetesebbé, hanem a Bennet lányok szülei. Mr. Bennet kissé nemtörődömsége, különleges humora mellett ott van Mrs. Bennet folytonos aggódása, tűzrőlpattant viselkedése, szókimondása, na meg azok a gyötrelmesen gyenge idegei. Igen, az anyai pánik egy olyan örök klasszikus, amit Austen már 1813-ban tökéletesen megfogalmazott, és ennek koronázatlan királynője Mrs. Bennet, természetesen.

Mrs. Bennet, a szélsőségesen túlérzékeny, drámai, idegösszeomlásra mindig kész asszonyság, nemcsak egy karakter. Ő egy állapot. Egy érzés, amit minden nő ismer, akinek az anyja egyszer is megkérdezte, hogy „de ugye azért majd lesz unokám?” – miközben te még azt sem tudod eldönteni, hogy újra vegán szeretnél lenni, vagy macskagondozóként újrakezdenéd az életed Olaszországban. Mrs. Bennet drámája viszont nem teljesen alaptalan. Egy olyan korban, ahol a női örökség annyit ért, mint egy poros padláskulcs, a házasság tényleg élet-halál kérdés volt. És bár ma már senki nem örököl semmiféle birtokot (sajnos), az anyai aggodalom valahogy mégis tovább öröklődött.

A különbség csak annyi, hogy míg Mrs. Bennet a lelkét is kiteszi, hogy eladja lányait a legmagasabb társadalmi liciten, addig a mai édesanyák már taktikusabbak:

„– Képzeld, Marika lánya most ment férjhez egy fogorvoshoz. Persze, nem azért mondom, hogy érezd a nyomást…”. Na persze…

Elizabeth Bennet minden, amit egy jó főhősnőtől elvárhatunk: éles eszű, ironikus, önálló, makacs, és nem hajlandó férjhez menni csak azért, hogy valaki boldog legyen helyette. Ő a 19. századi nő, aki nem ijed meg egy visszautasítástól, és nem borul ki, ha a családja épp kollektíven szégyent hoz rá egy bálon. A kor elvárásait néha latba vetve mondja ki a véleményét, mégis mindazt kultúráltan, de egy percig sem behódolva más akaratának.

Miközben Lizzy Bennet szabadságra, szerelemre és intellektuális egyenrangúságra vágyik, anyja csak azt látja: öregszik, még mindig nincs férje, és hát… lehet, hogy örökre vénlány marad.

Az igazi kérdés az, hogy miért olyan ijesztő még mindig az egyedüllét gondolata? Miért él tovább bennünk a hiedelem, hogy egy nő értéke attól függ, van-e mellette valaki?

A regény üzenete talán ez. Az egyedüllét nem hiba, hanem döntés is lehet. Elizabeth nem menekül egy házasságba, inkább kivárja azt, aki méltó hozzá, nemcsak vagyon szempontjából, hanem szellemileg, jellemileg is. És ezzel – talán nem is sejtvén – több olvasónak és generációnak mutat példát.

Kiemelt fotó: Pinterest

Lipták Vivien-Gabriella,
Partiumi Keresztény Egyetem