Az emberek képesek számtalanszor elkövetni ugyanazt a hibát, miszerint mindig és mindenben a tökéletességre törekednek. Akarom mondani, szép lehet a tökéletesség, sőt, egyenesen gyönyörű, egy baj azonban mégis van vele: az, hogy nem létezik. De hisz ez köztudott: sem tökéletes ember, sem tökéletes házak, sem tökéletesen egyenes vonalak, de még tökéletesen összeállított ruhaszett sem létezik. Egy szóval tehát, bármennyire is hajszolja az ember a tökéletességet, az idilli képeket – akármiről is legyen szó – bizony sosem fogja megtalálni, és talán egész életében csak hiú álmokat kerget.

Visszaolvasva soraimat, igazából talán egy dologban tévedtem, és nem mondtam el a tökéletességgel kapcsolatban: mégpedig azt, hogy nemcsak a szépség, de bizony a tökéletesség is relatív. Ez alatt pedig azt értem, hogy lehet egy dolog hibás, nem szép, csúnya vagy nehezen megérthető, minden bizonnyal lesznek olyan emberek, akik tökéletesként fogják lefesteni saját magukban. Vagy például, ha az embereket vizsgáljuk meg… nos, az ő esetükben is, mindegyikben van hiba, mindegyiknek van bűne, rossz múltja, vagy nem éppen rózsás jövője, mindemellett kevesen vannak türelmesek, figyelmesek, nyugodtak vagy visszahúzódók, de ettől és egyéb, ezekhez hasonló hibák ellenére minden ember életében van egy bizonyos szempár, amely a szem tükrén keresztül tökéletesnek látja, mindkét oldalon.

Ezen sorok olvasására pedig minden bizonnyal minden olvasó elméjébe elindult az emlékezés vonala, és eszébe jutnak sorban olyan emberek, tárgyak és pillanatok, amelyek talán másnak nem tökéletesek, de nem is baj, mert nekik biztosan azok, vagy más szóval a következőképpen gondolkodnak róluk: „Semmi és senki nem tökéletes, én sem; elvégre belőlem is hiányzik a hiba.”

Ha már mindenkinek, természetes módon, nekem is eszembe ötlött egy tökéletes kép, amely tulajdonképpen nem is kép és nem is tökéletes, hisz ez egy könyv, és igenis megsirat, bár talán ez a sírásinger általa mégiscsak tökéletes. Olyan témákat érint, amelyek egyformán hozzátartoznak a szerelmi élethez, a felnőttkorhoz, vagy inkább a felnőtté váláshoz, és meglepő módon még a történelmünkhöz is, ami lássuk be, nagy szám, különösen a mai világban.

Igazság szerint ez az úgynevezett tökéletes könyv csöppet sem egyszerű, de annál értékesebb. S, hogy miért? Talán azért, mert a végkifejlet talán nem a legboldogabb, talán nem kielégítő, vagy talán azért, mert az olvasó nem lát a szereplők öltözete vagy éppen csupasz bőre mögé, és nem lát mást, mint egy romantikusnak tűnő szerelmi kapcsolatot. Talán a tény, miszerint a cím köt össze mindent és talán mégsem, segítségül lehet az olvasóknak, de csak azoknak, akik az elméjükkel és a lelkükkel egyszerre olvasnak; szemükkel csak rápillantva az események hálójára.

Ennek a csodás, mély érzésekkel teli és könnyeket gyűjtő könyvnek pedig nem más a címe, mint A felolvasó – Bernhard Schlink tollából. A könyv 1995-ben jelent meg, és azóta is minden bizonnyal rengeteg szívet és elmét bolondított magába.

Most pedig megkérek minden türelmes olvasót, hogy folytassa velem cikkünket, és olvasson erről a tökéletlenül is tökéletes könyvről, amely számos téma mellett még a holokausztot is tárgyalja.

Bernhard Schlink: A felolvasó

A naptárunk 1958-at ír, odakint pedig egy 15 évet alig betöltött fiú érzi nagyon rosszul magát, szalad le a villamosról, majd megkönnyebbülést keres az egyik lakóház épülete előtt. A fiatal legény neve Michael Berg, aki iskolából hazafelé jövet lett rosszul, ám szerencséje volt, ugyanis az egyik kedves hölgy – mint utóbb kiderül, Hanna Schmitz – hazakísérte. Michael az egész történet központi szereplője, és tulajdonképpen az ő szemszögéből olvashatjuk az 1958 és 1995 közötti eseményeket.

Visszatérve a cselekményhez: Michael sárgaságos lett, ezért három hónapon keresztül nem léphetett kapcsolatba emberekkel, így nem ment iskolába sem. Az első dolog, amit tett, amikor meggyógyult és már nem jelentett veszélyt senkire, nem más volt, minthogy felkeresse az őt megmentő 36 éves hölgyet, Hannát. Már az első pillanattól kezdve arról olvashatunk, hogy mennyire közel kerültek egymáshoz, és hogy a köztük lévő két évtized mennyire észrevehetetlen volt. Harmadik találkozásukon Michael szenet hozott fel Hanna lakásába, aki felajánlotta neki, hogy fürödjön le, mivel ilyen koszosan nem mehet haza.

És igazából itt kezdődik el az a kicsit inkább felnőtteknek szóló eseménysorozat, amelynek a 15 éves fiú úgymond a rabjává válik. Szerelmesek lesznek egymásba – legalábbis minden olvasónak úgy tűnhet, és talán úgy is volt –, olyannyira, hogy egy bizonyos idő után Michael már különböző könyvekből is felolvas Hannának. Ez a nő kérésére történő cselekedet a legelején még tűnhetett romantikus időtöltésnek, azonban egy kis idő múlva minden olvasó érzékelheti a tényt, miszerint Hanna nem tud olvasni.

Az idő csak úgy rohan felettük, de persze még nem évekről beszélünk; ez az időszak is épp elég arra, hogy Michael teljesen elhanyagolja barátait. A veszekedések is előfordulnak náluk, ám mindig kibékülnek, egészen addig, amíg egy nap Hanna csak úgy el nem tűnik.

Ezt követően egy kicsit ugrunk az időben, és már 1966-ban vagyunk, amikor Michael ügyvédnek tanul, és épp részt vesz az első pereken, amelyek példaként és gyakorlatként szolgálnak neki. Az első alkalmon hat nő esetét tárgyalja a bíróság, akik vádja nem más, mint a második világháborúban kivégzett zsidók – legalábbis egy bizonyos százalékának – megölése.

A hat hölgy közül az egyik túlzottan is ismerős lesz Michaelnek, ugyanis nem más, mint Hanna, aki mint utóbb kiderült, egy SS-vezető volt, és számtalan zsidó vére tapad a tenyeréhez. Az ügy nagyon felzaklatja Michaelt, különösen annál a pontnál, amikor életfogytiglani börtönbüntetést rónak ki egykori szerelmére azért, mert egy olyan dokumentum került a kezükbe, amelyet állítólag Hanna írt.

Amint már említettem, Hanna nem tudott írni, így tehát az irat nem kapcsolódik hozzá, ám mivel nem akarta felvállalni, hogy írástudatlan, kénytelen letölteni büntetését. Michael felveszi vele a kapcsolatot, és CD-n keresztül olvas fel neki kedvenc könyveikből, így Hanna képes megtanulni írni és olvasni, többek között azokat a könyveket is, amelyeket zsidó túlélők hagytak maguk után. Jó magaviselete miatt Hanna két évtizeddel az eset után szabadulhat, ám vajon képes-e a lelkiismeretével nyugodtan szembenézni, vagy talán – ami ennél is rosszabb – képes-e szembenézni azzal a fiúcskával, aki számára ő jelentette a világot?

Kiemelt fotó: 21. Század Kiadó

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály