Feel It To Heal It

Van ez a mondat, amit egyre többször látok különböző helyeken: “feel it to heal it.” Magyarul nagyjából annyit jelent: „Éld át, hogy meggyógyulj.” Először csak egy menő idézetnek tűnt – jól néz ki, jól hangzik. De minél többször találkozom vele, annál mélyebben érzem, hogy ez valójában nem csak egy Instagramra való sor. Ez egy életigazság. Egy nagyon egyszerű, de brutálisan nehéz igazság.

Az emberek félnek érezni. Én is szoktam. Mert amikor igazán érzel valamit – főleg ha az fáj –, az olyan, mintha valami belülről megroppanna. Néha nem is tudjuk pontosan, mi fáj. Csak azt érezzük, hogy valami nincs rendben, valami nyom, valami szúr. És ahelyett, hogy tényleg megnéznénk, mi az, inkább elfordulunk tőle. Mintha attól, hogy nem nézünk oda, eltűnne.

Sokszor inkább elnyomjuk. Szórakozunk, telefonozunk, tanulunk, emberek közé megyünk, nevetünk, posztolunk, mint akiknek semmi bajuk. És persze néha ezek tényleg segítenek. De ha az érzést teljesen elnyomod, az nem múlik el. Csak gyűlik. Rakódik. Egyre nehezebb lesz. És egyszer csak olyan erővel robban ki, hogy magadat sem ismered meg.

Nekem az írás segít. Amikor tényleg nagyon fáj, akkor nem beszélni akarok, nem sírni, hanem írni. Mert papírra vetni valamit olyan, mintha kimondanám – csak biztonságosabb. A betűk elbírják azt is, amit néha emberek nem tudnának megérteni. Volt, hogy írtam valamit, amit mások is elolvastak. Először féltem. De aztán rájöttem, hogy ha valaki igazán figyel, akkor nem csak a szavakat látja, hanem azt is, ami mögöttük van. És akkor megért. Vagy legalább megpróbál megérteni.

De nem mindig ilyen egyszerű. Mert az érzéseinktől nem csak azért félünk, mert fájnak, hanem mert félünk attól is, hogy mások kinevetik őket. Vagy nem veszik komolyan. Hogy amikor elmondod, mit érzel, azt hallod vissza: „túlérzékeny vagy”, „nem nagy dolog”, „másnak rosszabb”. És ezek a mondatok sokkal jobban rombolnak, mint bármi más. Mert elhitetik velünk, hogy az érzés, amit éppen megélünk, nem jogos. Nem fontos. Pedig az.

Van, amikor örülök annak, hogy tudok érezni. Még ha fáj is. Mert az érzés azt jelenti, hogy valami megmozdult bennem. Hogy él bennem valami. Hogy nem vagyok kő. Hogy nem lettem közönyös. És lehet, hogy most sírok, lehet, hogy dühös vagyok, lehet, hogy magányos – de legalább őszinte vagyok magammal. És ebből a helyből indul el a gyógyulás.

Szóval igen: feel it to heal it. Ha soha nem mersz belenézni abba, ami benned van, soha nem is fogod tudni elengedni. Ha nem vagy hajlandó érezni, akkor örökre hordozni fogod. De ha egyszer csak azt mondod: „oké, fáj – de végigmegyek rajta”, akkor egyszer csak elkezdesz gyógyulni.

És talán pont ez a bátorság. Nem az, hogy nem félsz. Hanem az, hogy mersz érezni. Még akkor is, ha belesajdul a lelked.

Kiemelt fotó: Giselle Petit illusztrációja

Sütő Tamara,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. B osztály