Tőlem Neked – Pap Nikoleta versei

Te és én

A Hold és a Nap csókja csattan,
mindenki néz, de senki meg sem moccan.
A jéghideg és a forró találkozik épp,
nem mondták el, de erre vártak rég.

Az erdő lombjai suttogják szanaszét,
a virágok közt pletykálja a rét.
Az emberek nézik és nem hisznek szemüknek,
játékos lelkeink nem szólnak, csak nevetnek.

Régi szerelem

Gyermek voltam,
egy gyenge kislány,
Félős is,
mint egy fehér bárány.

Gyönyörű hosszú hajam
ketté eresztettem,
fejemet a karjaid közé
bizalmasan tettem.

Szerelem dalát
súgtad a fülembe,
szívem is megdobbant
e gyönyörű ütemre.

Szerelmes a csillag

Szerelmes a csillag,
a Holdat szemléli,
az öreg úr szerelmét
igencsak reméli.

Szerelmes ma minden csillag,
szikrázik az égen,
olyannyira ragyog mind,
hogy megvakítja két szemem.

Csillag vagyok én is,
egy ártatlan kis sárga,
elrepülnék hozzád, Holdam,
a holnapba s a mába.

Hullócsillag

Hullócsillag, ékes fényű,
aranysárga, külső szélű.
Szállj az égen, énelőttem,
tudnod kell, hogy hozzád jöttem.

Szerelmemet hozd el ide,
enyém lesz hát az ő szíve.
Engem szeret, mondd el te is,
örökkévalóság hite számunkra mégis olyan kis.

Ő

Júliusi emlékhad,
egy zöld, szinte elkopott pad.
Hosszú este, s hosszabb nappal,
Minden barát: Egy kalappal!

Két szép szempár, egy zöld és egy kék,
a nő a férfi életében a legnagyobb ék.
Üres kezek összefonva,
egymás mellett testek rogyva.

Emlékeim égő tüze,
lelkemet nyomorító szerelem bűze.
Az égen lévő csillagokban látlak,
de napjaimban nem talállak.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály