
Emlékezés és felejtés a mindennapokban
Jó a rosszat felejteni
Az állatoktól eltérően az emberek meg vannak áldva a tiszta visszaemlékezés képességével, ami nem csupán az ösztönnel kapcsolható össze, hanem saját kedvtelésünkkel is. Hiszen sok pillanatot átélünk – akár boldogokat, akár szomorúakat –, de ezeket fel is használhatjuk.
Az emlékezet az agy egy igen komplex folyamata, amely több szinten megy végbe, mégis egyszerű lépésekkel. Az emlékeknek először a rendes nyelven kell bekerülniük az emlékezetünkbe – az agyban lévő neuronok szintjén. Így a figyelem és a tárgyi asszociáció megerősítheti tartósságukat. Ezt követően eltárolódnak – persze, ha nem idézzük fel vagy használjuk őket, akkor elfelejtjük.
Ennek következtében alakulnak ki a rövid- vagy hosszú távú emlékek, amelyek számos előnyt hordoznak – ha a célnak megfelelőek. Ám ha bizonyos felismerésekről és mozdulatokról beszélünk, akkor az izommemóriát említhetjük meg. Ezek alkalmazása főként teljesen praktikus dolgoknál válik hasznossá – például a Rubik-kocka gyors kirakásánál. Hiszen, amint felismerjük a mintát, tudjuk, mit kell csinálni – így csakis gyakorlással fejleszthető, mégpedig a hozzá tartozó tárgy révén.
Emellett igen nagy szerepet játszanak érzelmeink is az adott visszaemlékezéssel kapcsolatban. Egy boldog pillanatra jobb kedvvel emlékezünk vissza, mint egy szomorúra. De azt sem szabad hagyni, hogy a rossz emlékeink vagy érzeteink teljesen befolyásoljanak minket – itt említhető meg a felejtés művészete.
A felejtés lehet jó vagy rossz – attól függően, mit felejtünk el, és mi a célunk vele. Néha az az érzésünk támad, hogy amit elfelejtünk, annak talán nincs is akkora jelentősége. Lehet, hogy később mégis eszünkbe jut. S igen, a felejtés szabadságot is adhat – különösen, ha valami fájdalmasról van szó. Ezen az úton a felejtés művészetén keresztül akár az elfogadás művészetéhez is eljuthatunk.

Mi teszi a felejtést elfogadássá?
Akár szándékosan, akár véletlenül felejtünk el egy sérelmet, az másokkal, de önmagunkkal szemben is elfogadóbbá, megértőbbé tehet minket. Hiszen ha az esemény nem halálos vagy életromboló, miért ne felejthetnénk el? Még ha olykor otromba és fájdalmas is volt?
Az élet nem a múltban vagy a jövőben zajlik, hanem a jelenben – erre mutat rá Lao-Tzu e gondolata is:
„Ha szomorú vagy, a múltban élsz.
Ha szorongsz, a jövőben élsz.
Ha békében vagy, a jelenben élsz.”

De képesek kell legyünk így a jövőt is, nem csak a múltat elfelejteni. Néhányan túl sokat, mások túl keveset várnak – ezek az emberek ott hibáznak, hogy a jövő kifürkészhetetlen. Nem mindig irányíthatjuk. S még ha képesek is lennénk rá, másokat sem tudnánk, és önmagunkat sem, hiszen az ígéret sem szent dolog, ha érzelmekről van szó. Így ezt is mind felejtéssel kell elfogadnunk.
Összességében elmondhatjuk, hogy mind az emlékezés, mind a felejtés hasznos és praktikus dolog. Emlékezetünkkel tanulhatunk, míg felejtésünkkel lelkünket tehetjük befogadóbbá.
Kiemelt fotó: Yale – School Of Medicine
Üveges István,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. A osztály
