A postázás történelme

Nem is gondolnánk, de amikor frissen rendelt csomagjainkkal megérkezik a futár, vagy amikor távoli rokonaink karácsonyi üdvözlőlapjaival csenget a postás, nem csak a nekünk címzett küldeményeket kapjuk kézhez, de a történelem egy darabját is. Az emberiség mindig is vágyott a gyors információcserére, és ez a vágy szülte meg a szervezett üzenetküldés mai formáját is, azaz a postát. Talán azt gondolhatnánk, hogy az amerikai vadnyugat postakocsjaival kezdődött az egész, pedig szinte amióta ember, azóta posta is van! Tekintsük most át tehát a postázás évszázados, évezredes történelmét.

Ókor

Az ókor szinte összes nagyobb területtel rendelkező népe kifejlesztette saját posta-prototípusát: a görögök hemerodromosnak hívták a nagy távolságra futni képes emberi hírszállítókat, akik gyakran 75-90, de akár 100 kilométert is képesek voltak egy nap alatt lefutni. Egyiptomban, Kínában és Indiában is működtek ókori postarendszerek, a legismertebbek viszont a perzsa és római postások.

A perzsa postaszolgálat elsősorban a király, és a hozzá közel álló méltóságok állami és katonai üzeneteit kézbesítette, és szervezettségüket az is bizonyítja, hogy öt nap alatt kézbesítettek 560 kilométeres távolságban, naponta akár több mint 100 kilométert megtéve – mindez csak egy jól szervezett, gyakori lóváltásokkal működő rendszerrel volt lehetséges.

A Római Birodalomban a postarendszer hasonlóan uradalmi alapokra épült, de később kulturális és kereskedelmi pozíciót is felvett. Ezen felül, mivel a birodalom nagyrészt katonai hódítások útján szerzett nyersanyagokat és tartotta fenn magát, a postarendszer nem elhanyagolható hadászati célokat is kiszolgált.

Fejlődésének csúcspontján is csak a legkiváltságosabbak használhatták, és a római katonai háttér itt is megmutatkozott: élén a császári testőrség állt, és az egész rendszer katonai szervezetként működött. Az utak mentén posta- és lóváltó állomások helyezkedtek el, nagyjából egy napi járóföldre egymástól, amelyek biztosították a postások gyors lócseréjét és pihenését. A postaállomások és az egész rendszer fenntartása a közösségekre és a birodalmi népre hárult, akiknek úgy kellett eltartaniuk egy számukra hasznot nem hozó rendszert, hogy abból semmilyen előnyük nem származott.

Középkor

A római postahálózat, a birodalomhoz hasonlóan, megszűnt létezni; szervezettsége a birodalommal együtt zuhant össze. Ennek egyenesági következménye volt, hogy Itália, Gallia és a birodalom más tartományai mind-mind postaszolgálat nélkül maradtak. Ezért a posta a középkorban magánkézbe került: püspökségek, kolostorok küldöncökkel saját szakállukra, vagy éppen kívülállóknak adtak postaszolgálatokat. Ezen magánposták közül a legsikeresebb a párizsi egyetemé volt: eleinte az egyetem ifjúságának adott lehetőséget Párizs és a vidéki városok közt üzengetni, de végül közhasznú és virágzó francia posta lett belőle, olyannyira, hogy saját jövedelmeiből képes volt önmagát fenntartani. A 15. század második feléig virágzott, ám ekkor a francia királyi udvar – nevezetesen XI. és XV. Lajos – visszaszorította állami posta szervezésével, majd végül teljesen bezáratta az egyetemi postát 1719-ben.

Németország apró államaival sokkal inkább nélkülözte, és nehezebben is szervezte meg saját postahálózatát. A posta itt sokáig nem is létezett: vándorlók, kereskedők, barátok közvetítették a levelezéseket. Dél-Németország és Észak-Itália létesített kereskedelmi és levelezési postakapcsolatokat, Nürnberg, Köln és Hamburg szolgált kereskedelmi központként. Bécsben a 14. és 15. század hozta el a változást: a városházán előbb dedikált küldönchelység, majd felesküdött küldöncsereg várta a levelek és rendeletek kézbesítési parancsát. Nürnbergben is a 15. század hozta el a változást, és a század végére már kiépített áru-, levél- és személyszállításra használt járatok indultak.

A postához legközelebb eső intézményt végül Németföldön a mészárosok alkották: a vásárok céljából utazó mészárosok szívesen szállították a rájuk bízott leveleket, csomagokat. Ez egy jó és minőségi elődje volt a postának – kürtszóval hirdették magukat a városokban, néhol hivatalos felügyelet alatt álltak, állomásokkal rendelkeztek, hivatalos menetrendjük és fizetésük is volt.

Az első, valóban teljesen állami német postát azonban a Német Lovagrend üzemeltette a 16. századtól kezdve – ezt kizárólag katonai és hivatalos üzenetküldésre használták, polgári haszna nem volt.

Újkor

Amerika felfedezése, a reneszánsz, a reformáció és az Oszmán Birodalom erőszakos terjeszkedése mind-mind egy gyors, hatékony és jól szervezett információs rendszer után kívánkozott. A Habsburg Birodalom Magyarországtól Spanyolországig terjeszkedett: Ausztriát, a Németalföldet és Felső-Olaszországot is magában foglalta. A Taxis család 1451-ben kezdte saját költségére a Habsburgok olasz terjeszkedését postával támogatni.

Végül, 1516-ban, I. Miksa császár engedélyével egy Bécstől Brüsszelig tartó, majd’ a teljes birodalmat átívelő postarendszer épült ki, és az olasz félszigeten is üzemeltettek postát a Tirol–Milánó–Mantova–Velence–Róma vonalon. A posta az évek során tovább és tovább fejlődött: lóváltó állomások, más postákkal való együttműködések jöttek létre, és lassan a Taxis-posta vált egyeduralkodóvá.

Végül Poroszország, Szászország és a nagyobb német városok mind-mind saját postákat állítottak, és végül Ausztriában is leszerelték a hűbéri joggal rendelkező gróf Paar család postarendszerét preferálva. A teljes magánpostázásnak végül a császárság vetett véget – s bár ezek hatalmas népszerűségre tettek szert, 1720-ban a Habsburg posta véglegesen állami kézbe került.

Ahogy azt a középkori francia postáknál is említettem, az állami posta nehezen indult be, és a magánposták hamar le is taszították a trónról a francia területeken. Az 1400-as évek végére azonban már magánszemélyek is igénybe vették a szolgáltatásokat, és 1576-ra kiszabott díjakkal, menetrenddel, valamint személyszállítási szabályokkal működött. Végül a korábban említett Lajos királyok tették uralkodóvá a francia állami postát.

Angliában 1635-ig a VIII. Henrik által megszervezett állami posta csak hivatalosan szolgált, ezt követően viszont polgári használatba is léptették. 1839-től aztán itt is elkezdődött a szabályozás, így a postai egységár is megalapozódott: egy pennyt fizettek a vásárlók fél uncia tömegű feladott csomagért, levélért. A postabélyeg is nekik köszönhető, és ezen reformok nemcsak fellendítették az angol királyság levélforgalmát, de a kontinensen is hamar elfogadták a szabályozásokat.

Persze a britek nem csak a bélyegekkel vagy tarifákkal reformálták meg a postázást, hanem a hadipostázásban is hatalmas lépéseket tettek: hadihelyzetekben külön postahivatalt állítottak fel, melyek csak a katonai leveleket kezelték, cenzorokkal, gyakran saját bélyegekkel és pecsétekkel rendelkeztek, és a gyors kézbesítés érdekében vasúti kocsikban állítottak fel mozgó postahivatalokat. A huszadik századi hadakozás egy hozadéka volt a légiposta is, mely sokkal gyorsabb és hatékonyabb kézbesítést jelentett.

Spanyolország első postái már a 13. század végén létrejöttek correos néven. A legnagyobb postaszolgálatot a Habsburgok Taxis családja üzemeltette, és a 17-18. századra a legtöbb európai nagyváros és birodalom postái együttműködtek, olyan nagyvárosokkal és kulturális központokkal is fenntartva szállítási kapcsolatot, mint Velence, Milánó, Róma vagy Firenze.

A KÖVETKEZŐ RÉSZBEN TALÁLKOZUNK!

Kiemelt fotó: Wikimedia Commons

Vajna Csongor-Mihály