Kivetkőzés? – egy viselet elvesztése, egy identitás átalakulása

„Mikor az ünneplőt levettem, olyan volt, mintha valamit végleg elhagytam volna.”
– egy falusi asszony visszaemlékezése.

A Néprajzi Múzeumban tett látogatásom során egy különös élmény ért, amely napokkal később is velem maradt. Tóth Lala textilművész Kivetkőzés című alkotását szemlélve hirtelen nem csupán ruhákat, hanem sorsokat, döntéseket, veszteségeket láttam. A kiállítás nemcsak lenyűgözött, de el is indított bennem egy gondolatfolyamot egy olyan témáról, amelyről ma is keveset beszélünk: hogyan váltott viseletet a parasztság, és milyen hatással volt ez a váltás az emberek önazonosságára, közösségi és kulturális életére.

A „kivetkőzés” nem csupán ruhaváltás volt. A falusi népviselet elhagyása mélyebb átalakulást jelentett: az emberek öltözködése új esztétikai elvek szerint kezdett formálódni, ami együtt járt a hagyományos szerepek, szokások és önképek megbomlásával. A városi öltözék sokak számára a társadalmi előrejutás ígéretét, másoknak a kényelmet vagy az alkalmazkodást jelentette.

Egyéni visszaemlékezések szerint ez a döntés gyakran érzelmileg megterhelő, sorsfordító élmény volt. A paraszti ruhadarabokat idővel felváltották a bolti, sorozatban gyártott városi ruhák – ezek azonban már nem hagytak lehetőséget arra, hogy a helyi ízlés és hagyományos értékek formálják őket. Az öltözködés így fokozatosan elvesztette azt a személyes és közösségi jelentéstartalmat, amely korábban meghatározta.

Tóth Lala textilszobrai ezt az átalakulást dolgozzák fel művészi formában. Korniss Péter fotográfiái nyomán kezdett foglalkozni a paraszti kultúra eltűnésével, azon belül is az öltözeteken keresztül kirajzolódó változással. A kiállításon látható ruhaszobrok üresek – nincs bennük test, csak a forma és a hiány maradt. A széki és az Alsó-Garam menti népviselet sematikus sziluettjei alapján készült alkotások kötött textilből állnak, mintha még őriznék a valaha bennük élők alakját és emlékét. Törékenyek, mégis monumentálisak – a múlt emlékművei.

A hagyományos paraszti öltözködés mindig is szoros kapcsolatban állt a helyi életformával. Az egyes tájegységek viseletei tükrözték a közösség társadalmi helyzetét, gazdasági lehetőségeit, ízlésvilágát. Időről időre beépültek ugyan városi divatelemek – például kabátok, kalapok, mellények –, de ezek még hosszú ideig a paraszti esztétikához igazodtak. A valódi „kivetkőzés” akkor kezdődött, amikor a falvak fizikai, társadalmi és kulturális elszigeteltsége megszűnt, és a falusi és városi életforma közötti különbségek elmosódtak.

A változás fokozatosan történt. Először a betegek, gyerekek, majd a fiatal nők, menyecskék, végül az idősebb asszonyok tértek át a városi ruházatra. A test öltöztetésének sorrendje is árulkodó: a lábbeli volt az első, ahol megjelent a változás – sok helyen már viseletben járó nők lábán is városi cipő tűnt fel. Ezt követték a felsőtest, majd az alsótest ruhái, végül a haj- és fejviselet. A ruhadarabokat gyakran még maguk a parasztasszonyok vagy falusi varrónők készítették, így sokáig lehetőség nyílt az új elemek hagyományos ízlés szerinti értelmezésére. Ez a lehetőség azonban egyre inkább eltűnt, ahogy a városi gyártású, tömegesen elérhető ruházat lett az alapértelmezett.

Tóth Lala alkotásai ezt a fokozatos, mégis mélyreható kulturális változást örökítik meg. A ruhaszobrok önmagukban is értelmezhetők, de új jelentést kapnak akkor, amikor a dokumentáció során modern öltözékű testekre kerülnek. Ebben a formában a múlt rétege mintegy ráborul a jelenre – nem teljesen illeszkedik hozzá, mégis szoros kapcsolatban áll vele. Ez a képi játék kiemeli a viselet identitásformáló, közösségmegtartó erejét, és azt is, mit veszítünk, amikor ez az erő elhalványul.

A kiállítás a Néprajzi Múzeum gyűjteményében elhelyezve még több jelentésréteget kap. A történeti tárgyak és a kortárs alkotás egymás tükrében új kérdéseket vet fel: mit jelent ma a viselet? Hogyan lehet kutatni, megőrizni és értelmezni egy olyan esztétikai és társadalmi rendszert, amely már nem él, de hatása még mindig velünk van? És vajon mit mond mindez rólunk – a jelen öltözködési döntéseiről, a múlt örökségéhez való hozzáállásunkról?

A „kivetkőzés” tehát nem csupán egy múltbeli folyamat. Egykor a falusi emberek vetették le viseletüket, ma pedig mi vetkőzünk ki másféle hagyományainkból. A kérdés az: mit veszünk fel helyette, és tudunk-e abban is önmagunk maradni?

Szövegforrás: https://www.neprajz.hu/kiallitasok/projekt/toth-lala-kivetkozes.html

Kiemelt fotó: Artnerné Dudás Zsuzsanna családi albuma

Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év