
A nyár ízei a konyhákban
Mostanában – akarom mondani, az elmúlt 2-3 hónapban – be kell vallanom, hogy egy kicsit mindig kellemetlenül érzem magam, amikor neki kell látnom egy újabb cikknek. Hiszen a nyár közeledtével, majd jelenlétével szinte mindegyik írásom témája maga a nyár lett. Foglalkoztam már a zenével, a különböző szabadidős programokkal, az időjárással, sőt talán még a sportolással is – mindig a nyári szálon haladva. És ilyenkor gyakran eltűnődöm azon, vajon az olvasókat nem untatom-e már ezzel.
Ettől függetlenül azonban az elmúlt, programokkal teli napokban még mindig jutott eszembe olyan téma, amelyről még nem beszéltem, legalábbis nem a nyár szemszögéből nézve. Igazából ezen a dolgon már nem is igazán lepődöm meg, hisz a nyár olyan sokszínű és olyannyira tele van pezsgéssel, hogy szinte már-már azt gondolom, minden róla szól és körülötte forog. Ám ezt nyilvánvaló módon biztosan nem csak én gondolom így, hisz a karácsonyi ajándékozás és ünneplés után – vagy éppen előtte – ez a második olyan időszak, amit az emberek nagy szeretettel várnak.
Hát persze, hisz ez a három hónap a pihenés, a nyaralások, a kinti programok, a kikapcsolódás, a jó idő, a szabadság, a vakáció, a hobbik és nem utolsósorban a finom ételek időszaka. Ez utóbbi az egyik olyan téma, amelyet még nem érintettem a nyárral kapcsolatban, és mondanom sem kell, hogy mennyire sajnálom. Azonban még így is jobb később, mint soha.
Lehet, csak számomra – mint folyton éhes és mindent olyan jóízűen fogyasztó személy számára – de nagyon fontos szót ejteni az ételekről, különösen ilyenkor, hisz a nyári hónapokban minden ételnek más íze lesz. Ebben az időszakban lehetőségünk nyílik arra, hogy ne csak odabent, az aragázon, hanem kint, az udvaron vagy ismerősökkel az erdő szélén sütögessünk, egyéb finom ételeket készítsünk, amelyeket fogyasztva a természet, a meleg és a kellemes nyár illatát és – a már említett – ízét élvezhetjük, amelyet bizony semmivel sem helyettesíthetünk.
Mindemellett vannak olyan növények, vagy akár zöldségek és gyümölcsök, amelyeket bizony csak ezekben a hónapokban találhatunk meg – de nem csak a kertben, hanem akár a boltok polcain is –, így ha jólesnek, ha nem, ilyenkor kell nagyon jól beraktározzunk belőlük a következő szezonig.
A mai cikkemben néhány olyan nyári receptet hoztam el, amelynek az összetevői megtalálhatóak télen is, de közel sem érhetnek fel a most frissen elkészített ételek állagához, ízéhez, és nem utolsósorban ahhoz az élményhez, amikor fogyasztjuk őket.
Fogadjátok sok szeretettel az ismét nyári ihletésű cikkemet!
Zakuszka

Ugyan még csak 18 éves vagyok, a zakuszkát tartom a gyerekkorom legkedvesebb ételének, ugyanis mindig a nagymamámmal készítettük el közösen. Mindig emlékezni fogok arra, amikor az udvaron felállított hatalmas üstöt teleraktuk minden jóval és finommal, majd órákon keresztül főztük – legalábbis nekem úgy tűnt. Valójában azonban egy jól égő tűznél, vagy az udvari üst hiányában egy nagy lángú aragáznál viszonylag kevés idő alatt elkészül. Mindemellett pedig nagyon sok esetben még az üvegbe, a téli időszakra is rakhatunk el belőle. A raktározási folyamat sem zajlik másképp, mint a következő receptnél, amikor frissen esszük – annál mindössze annyi a különbség, hogy adunk hozzá tartósítót is.
Most pedig lássuk azt a régi, de még mindig az igazi zakuszka receptet.
Hozzávalók:
- 3 kg fejtett bab, azaz szemes bab
- 3 kg pritaminpaprika
- 3 kg vöröshagyma
- 10 dl paradicsomlé
- babérlevél ízlés szerint (1 kis tasak)
- 20 g fekete bors (1 kis tasak, szemes)
- só ízlés szerint
- 15 dl napraforgóolaj
A paszulyos, vagy más néven babos zakuszka elkészítésének első lépése a szemes paszuly megpucolása, megtisztítása, majd puhára főzése. Ez elég sok időt vehet igénybe, de garantáltan megéri. Egyébként a paszuly főzését nem muszáj a zakuszka elkészítésével egy időben végezni, előtte egy nappal is elkészíthetjük.
Ha megfőtt a paszuly, összetörjük egy krumplitörővel, vagy akár le is darálhatjuk, ha valaki krémesebben szereti. Ezzel egy időben nekiállhatunk a paprika és a hagyma előkészítésének: megtisztítjuk őket, majd apró kockákra vágjuk, vagy a paszulyhoz hasonlóan ledaráljuk.
A zöldségeket először külön-külön megpirítjuk kevés olajban, majd, amikor üvegesre sültek, összeborítjuk őket, és hozzáadjuk a fentebb említett fűszereket is. Fűszerezés után nagyjából fél órán át főzzük együtt, majd hozzáadjuk a ledarált vagy összetört paszulyt, és tovább főzzük még körülbelül fél órát.
Ezután a paradicsomlevet is hozzáöntjük, és addig főzzük, amíg az elején hozzáadott olaj fel nem jön a zakuszka tetejére. Ekkor már csak annyi dolgunk van, hogy hagyjuk kihűlni.
Az utolsó lépés: kenyérre kenve fogyasztjuk.
Vinetta-/padlizsánkrém

A vinettakrém, avagy a kavart vinetta sehol a világon nincs olyan finoman elkészítve, mint itt, Erdélyben. Épp ezért szeretem én is olyannyira, ám a folyamat, ahogy anyukám süti és gondosan kavarja, még inkább közel helyezte a szívemhez. Sokszor mondom is, hogy a legjobb dolog, ami az emberrel talán egy egész élet alatt történhet, nem más, mint egy tál kavart vinetta, otthoni puha kenyér és vérvörösre érett paradicsom.
Sokan csak azt mondják erre, hogy talán túlzok – vagy talán mégsem…
Hozzávalók:
- 3-4 jól megérett vinetta
- 1 tojássárgája
- egy fej lilahagyma
- mustár
- tejföl
- olaj
- ecet
- só
- bors
- illetve a nélkülözhetetlen kenyér
- és az aranyat érő paradicsom
A kavart vinetta igazi elkészítési módja úgy kezdődik, hogy a vinettákat megmossuk, majd szárazra töröljük, és egy spórra rakjuk, ahol egészben puhára sütjük őket. Akkor lesznek készre sütve, amikor az oldaluk egy kicsit megkapja a spór melegét, a héjuk megfeketedik, belül pedig, ahogy mondtam, kellemesen puhák lesznek. Ekkor vízbe tesszük őket, hogy lehűljenek, majd lehántjuk a héjukat, és ledaráljuk.
Egy fej hagymát hozzáreszelünk, majd elkészítjük a majonézt is. A majonézhez szükségünk lesz egy főtt tojás sárgájára, egy kanál mustárra, két kanál tejfölre, sóra, borsra, valamint olajra, amelyet óvatosan hozzáadunk a többi összetevőhöz, majd egy mixerrel simára keverjük.
Végül a majonézt összekeverjük a vinettával, és már fogyaszthatjuk is.
Jó étvágyat kívánok!
Kiemelt fotó forrása: https://fitfoodienutter.com/roasted-aubergine-eggplant-red-pepper-dip/
Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály
