Reszket a lélek – Pap Nikoleta versei

Levél

Sűrű ködös reggel volt,
talán lehullott egy falevél,
odakint minden sárgában pompázott,
de minden lelket megcsapott kicsit a dér.

Egy levél érkezett,
csak bedobták a kapun,
a postás is alig fékezett,
csak átsuhant a falun.

A levél pecsétes,
valami nagy hír lehet.
Az őszi királyság
gyűjti össze a fagyos lelkeket.

Annyi nap, mint csillag

Csillagainkban a hiba,
mondják sokan, de hibáznak.
Bűnös lény lett az emberből,
nem hiszik, csak vitáznak.
Bűnös lélek születik
minden egyes virágban,
Vétkes testek mozognak
ebben a nagy világban.
De ahány nap, annyi csillag,
koptatják az egünket,
s mégis annyi buta ember
bódítja a fejünket.

Mintha nyár lenne

A naptárban még nyarat mutat,
a tájon már ősz andalog.
Az udvaron ásnak egy kutat,
a kertben gyűjtik a harmatot.

Tündérország, hová lettél?
Hová tűnt a meleg nyár?
Azt ígérted, soká maradsz,
s most mégis messze szaladtál.

Zöld szempár

A rétek színe,
a kertek árnya,
A tengerek vize,
a szívek álma.

A borostyán éneke,
a tűz ereje,
a vétek követője,
az ember éltetője.

A zöld szempár,
szívem csücske,
mely törésem
összetűzte.

Az ügyes kovács,
a lelkes tanító,
a lelkemre sebtapaszt
pillantással ragasztó.

Üres füzet

Tiszta lappal kezdünk,
kitépjük a koszosat,
Félni többé nem merünk,
elűzzük a gonoszat.

Az üresség lapja tekinti szememet,
e tisztaság helyett nem is kívánhatnék egyebet.
De megöl a fehérség, a szemet vakító,
megöl a fehérség, a lelket tanító.

A világvége

Eljön egyszer,
mindenki tudja,
s mindenki akkor
vétkeit a kútba dobja.

Eljön a csengés,
az utolsó harang,
mi rossz emberből
csak jót farag.

Eljön a vége
e kerek világnak,
eljön az ítélete
minden hibának.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály