Poros, porosabb, még porosabb – avagy vedd elő végre azt a klasszikust!

A költözés rémes mivoltát mi enyhítené jobban, mint a tudat, hogy három zsák könyv vár arra, hogy hazavidd, és gondosan elrendezd? Ekkor ébredsz rá, mennyi csoda lapult eddig elrejtve.

Pakolászás közben bűntudatos arccal túrtam a könyvek között, s közben előbukkant Kosztolányi Dezső, Jókai Mór. A tipikus illat, tapintás, melyet csak egy korszakot kiálló könyv tud magából árasztani. Hirtelen az jutott eszembe: Te jó ég, mióta nem olvastam klasszikust?!

Ott volt mellettük még Stendhal, Dosztojevszkij, egy igazi VIP társaság, csak épp nem törődtem velük évekig. Emlékszem, évekkel ezelőtt a legtöbb klasszikus könyvünket még anya találta meg egy kuka mellett, egy dobozban. Én mondom, szörnyetegek tényleg léteznek!

Szóval pakolászás közben jött a felismerés: mennyi minden hiányzik még a polcomról! Charlotte Brontë? Még mindig nincs saját példányom a Jane Eyre című regényéből. Oscar Wilde? Egyetlenegy Dorian Gray-em sincs. Flaubert? Szegény Emma Bovary még mindig máshol szenved.

Hirtelen elkezdtem sóvárogni az után a furcsa, régies mondatszerkezet után, amit a mai könyvekben már nagyítóval sem találsz meg. Arra vágytam, hogy újra belépjek egy olyan világba, ahol a nők ájultan estek el egy „jó házból való ifjú” bókjától, a férfiak párbajozni akartak egy rosszul értelmezett nézés, elszólás miatt. Na meg mindenki levelezett, naponta harminc oldalt, lúdtollal!

Persze, imádom a mai regényeket is. Jöhetnek a boszorkányok, a nő, aki végre szembe mer szállni a férfival, szerelmi háromszögek – de néha az ember lelkének szüksége van egy kis Austen-féle „idegesen hímezgetésre a szalonban”, vagy egy jó kis Brontë-féle viharos szerelemre.

A klasszikusok nemcsak a nyelv szépségét mutatják be (bár az is fantasztikus, hogy a szeretlek helyett Mr. Darcy a következőt mondja: „Hiába volt minden vívódásom, nem használt semmit. Nem tudom elfojtani érzéseimet. Meg kell mondanom, mennyire imádom, milyen forrón szeretem magát.”), hanem az emberi természetről is mesélnek – ennek terén pedig bizony nincs lejárati dátum.

Tehát, ha legközelebb azon kapod magad, hogy valami izgalmas könyvet olvasnál, de unod már a klisés történeteket, melyeknek a végét már előre tudja minden olvasó, akkor vedd le a polcról Ottlikot, Orwellt, vagy Dickens-t. Ők nem fogják kikotyogni az első fejezetben a történet végét. Ne aggódj, nem fogsz beleőszülni, maximum a nyelvezetbe botlasz bele itt-ott, de cserébe kapsz valamit, amit kevés mai könyv tud: egy kis időutazást. Meg az is lehet, hogy újra hinni kezdesz a szerelemben – még ha egy regény erejéig is.

Kiemelt fotó forrása: https://cairn.edu/7-classics-your-book-club-should-read/

Lipták Vivien,
Partiumi Keresztény Egyetem