Ítélkezés mások felett

Az ítélkezés a társas érintkezés egyik leggyakoribb és leghétköznapibb megnyilvánulása, egyben azonban a legártalmasabb is. Mi, emberek pedig nap mint nap ítélkezünk társaink fölött, sokszor teljesen ok nélkül, pusztán egymás szórakoztatására végezzük ezt a tevékenységet. Kinevetünk másokat, csúfolkodunk egymással, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb dolog. Azt azonban sokszor nem vesszük figyelembe, hogy ez mekkora fájdalmat okozhat másoknak.

Sokszor e tevékenységet szinte akaratlanul végezzük, hiszen nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy ezekkel a tulajdonságokkal az ember születik, és csak később dől el, hogy elhalványul, vagy épp megerősödik. Sokakra sajnos az utóbbi a jellemző, ezáltal pedig ösztönösen jön az ítélkezés, amint látunk valamit az utcán, ami szokatlan számunkra. Lehet, hogy nem rossz vagy kellemetlen dologról van szó, mégis elítéljük, mivel nem ez a megszokott számunkra.

Az emberek és szituációk fölötti ítélkezések mögött sokszor önbizalomhiány, bizonytalanság, irigység vagy egyszerű tudatlanság áll, ezek pedig rendkívüli módon befolyásolják az emberek viselkedését. De vajon mi előnyünk származik abból, hogy pálcát törünk mások felett?

Az emberek természetüknél fogva kritizálnak mindent; már gyermekként is bennük van, hisz segíti a túlélést, és valamiféle ösztönös védekezést is nyújthat. Míg ez gyermekkorban inkább vicces és ártatlan, a felnőttek között gyakran eltorzulhat és rosszindulatúvá válhat. A társadalmi nyomás, a neveltetés és a média jelenléte is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az emberek előítéletesek legyenek. Már nem azt nézik, hogy mi a jó és a rossz, hanem azt, hogy ők mit tartanak helyesnek vagy normálisnak ebben a rohanó világban. Ha pedig valaki ezeknek az elvárásoknak nem felel meg, azt egyszerűen kiközösítik, kigúnyolják és bántják.

Sokszor az, ha bántunk valakit, nem szól másról, csakis önigazolásról. Mások kritizálása és elítélése szükséges ahhoz, hogy magunkat jobbnak lássuk és többnek érezzük. Ha más emberek hibáit nagyítjuk fel, talán a miénk kisebbnek tűnhet. Azonban csak tűnhet, mivel egyáltalán nem az.

Az ítélkezés még csak látszólag sem ártatlan, hiszen mind tudjuk, hogy amint egy nagyobb és szabadabb társaságba kerülünk, ott hamar meg fog indulni a diskurzus arról, hogy éppen ki milyen hajat vágatott magának, vagy hogy valakinek a valakije éppen kivel van együtt, és vajon miket csináltak egy házibuliban. Számunkra ártatlannak tűnhet belülről, azonban ez kívülről nagyon torz képet mutat. A megítélt félben ugyanis bűntudatot, szégyent és megaláztatást keltünk. Elég csupán egy csúnya, lesújtó pillantás vagy egy összesúgás, aminek a másik fél is a szemtanúja, és azonnal egyértelművé válik számára is, hogy bizony róla van szó, és mosoly híján nem lehet semmi szép dolog.

Másokat bántani menővé vált a mai világban. De tulajdonképpen a legundorítóbb és legszégyellnivalóbb dolog.

Kiemelt fotó forrása: https://www.powerofpositivity.com/being-compassionate/

Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év