Akaratból üresség?

A húszas éveink hajnalán újra és újra visszatér a kérdés: ki vagyok? Mihez kezdek az életemmel? Merre tovább? Mit csináljak – és melyik utat válasszam? Ezek a kérdések nemcsak a jövőt kutatják, hanem azt is, hogy mit jelent valójában önmagunknak lenni. A cím is ezt sugallja: mi van akkor, ha az akaratból csak üresség lesz?

Tele vagyok vágyakkal, tervekkel, kipróbálnivaló álmokkal. Nem akarok leragadni egyetlen helyen vagy szerepben. De közben ott motoszkál a fejemben: stabilitásra is szükségem van. Szeretnék biztonságos életet teremteni magamnak. Csakhogy a nagy kérdés újra és újra visszatér: mi van, ha végül nem leszek boldog? Ha minden akarok lenni – de a végén semmi sem leszek?

Nehéz ezzel a nyomással élni. De azt mondják, sosem leszel teljesen készen. Nem leszel biztos abban, hogy mit kellene tenned. Egyszerűen el kell indulni. Cselekedni kell – és közben formálódsz. Ettől válsz azzá, aki lenni szeretnél.

A puding próbája az evés, az ember próbája pedig a döntés. Ez az, amitől a leginkább félünk – és ez az, amitől növünk. Lehet, hogy hibázunk, lehet, hogy zsákutcákba jutunk, de ezek a döntések tesznek minket valakivé.

De talán nem is kell mindig mindent túlzottan elemezni. Néha meg kell állni. Nem kötelező folyamatosan a múltban turkálni vagy a jövőt túlgondolni. Nem kell minden érzésre azonnal szavakat találni. Elég figyelni, jelen lenni – és megnézni, mi történik. Néha ennyi is elég.

És ha mégis elborítanak ezek a gondolatok, jusson eszedbe: nem azért nem kaptál meg valamit, mert nem érdemled meg, hanem talán épp azért, mert többet érdemelsz. A vágy, ami benned van, nem véletlen. Lehet, hogy a jövőd már ismeri azt, ami most még ismeretlen.

Ami viszont igazán számít: ne válj közönyössé. Ne halogasd az életet egy másik életre.

Ez az egy van – és minden perc számít. Harcolj azért, ami örömet ad. Az emberekért, akik fényt hoznak az életedbe. Az emlékekért, tárgyakért, pillanatokért, amik mosolyt csalnak az arcodra. Védd meg azokat, akiket szeretsz – és ha el kell menned, hagyj magad után valami jót.

Védd meg magadat is. Az érzéseidet. A sebezhetőségedet. Bocsáss meg másoknak – és bocsáss meg magadnak is. Lassíts le néha. Érints, érezz, élj. Ne bújj el az eléd kerülő jótól – nem véletlenül érkezett. Megérdemled.

Maradj kíváncsi, bátor, érző és nyitott. Ne félj attól, aki vagy. Ne félj a változástól – mert lehet, hogy épp te vagy az, akire a világ várt.

„tele vagyok forró vassal” – mondta Adonyi Nagy Mária, és bár lehet, sőt biztos, hogy nem ilyen élethelyzetre utalt, viszont ez a kis szösszenet itt is megállja a helyét.

Kiemelt fotó: Pinterest

Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év