Én fel, te le – Kendi Dominik versei

Levél

Levelet küldenék az éjjel madarának,
Sűrű, elborító ködként, Athéné baglyának.
A lelkem olyan, mint egy elhagyott őszi táj,
A nyári nap égetett, s lettem forró parázs.

Szomorúságom hideg kéz, mi szorítja lelkem,
Arcod, a felejtés italát meg kell, hogy leljem.
Szíved, mi nehéz láncként húz vissza éjjelente,
Várakozom, hogy jöjjön a rég várt naplemente.

Minden este gondolataim hozzád visznek,
Rózsaszín érzés, mit már barátaid nem hisznek.
Lemostam az eldobás tintáját, amit itattak belém,
Csak még egyszer, azzal a nézéssel állhass elém.

Ha jobb lett volna

Ha azt kérted volna, hogy maradjak,
Maradtam volna, míg utolsó utamra kísérsz,
Azt vártam volna, hogy meggyőzöl,
Hogy egy boldogabb holnapot ígérsz.

Elfogadtad sebesen, sosem harcoltál,
Csak tiltottad a nevemet, hogy ne láss többé,
A tiszta levegőt mérgező váltotta fel,
És a rózsaszín szerelem vált kettőnknek szürke köddé.

Szópenge

Minek fegyver a zsebembe,
Ha a szavaidnál mélyebbre semmi sem hatolhat?
Minek nekem más tanítás,
Mikor már tanított eleget a mélyvízi gyakorlat?

A tiltás fontos kellett legyen,
Hogy a következő kapcsolatod egy ideig menjen.
Ha az én arcomat látod,
A szíved mást nem szeret, nincs, hogy elengedjen.

Te csak tudod, milyen továbblépni,
Hisz olyan gyorsan továbbléptél a következőre.
Egyikből ugrasz a másikba, sajnállak,
Nem tudsz gyógyulni, csak mész folyton előre.

Nem fognak rád hallgatni soha,
Mert én magamra figyelek, s jobb ember lettem.
Nem futottam a barátaimhoz sírva,
Egy új oldalon jobb életbe, boldogabba kezdtem.

Kendi Dominik-János,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
9. I osztály