Jávor Pál

Mindenki kedvence, mint az egyke gyerekek. Az első hazai férfi filmsztár, aki éjjelenként mulatott, mindig kimondta, amit akart, és tízezrek búcsúztatták a temetésén. Nemcsak ember volt, hanem igazi tehetség és a csoda gyermeke. A neve: Jávor Pál.

Jávor Pál – eredeti nevén Jermann Pál – 1902. január 31-én látta meg a nagyvilágot, Aradon, Rácvárosban. Apja, Jermann Pál, 53 éves városi pénztáros volt (korábban vasúti főkalauz), aki fellángolt érzelmileg egy 17 éves cselédlány, Spannenberger Katalin iránt. Csak később, szüleik házassága után vette fel a Jermann nevet. A család végül háromgyermekesre bővült, de az apa hamar elhunyt.

Az ifjú Jávor igencsak rakoncátlan volt, ráadásul a családja sem volt éppenséggel stabil, hisz sokszor költöztek a nehéz megélhetés miatt. Ám sikerült beíratni iskolába, bár ő jobban szerette az Apollónia és az Uránia mozikat látogatni. Amikor kitört az első világháború, elszökött a frontra, hogy leveleket kézbesítsen a katonáknak. Kereste is az anyja, végül a csendőrök vitték haza.

A háború vége felé újságíró gyakornokoskodott, de gondolt egyet, és elindult Dániába. Sajnos a terve nem jött egészében össze, mert Budapesten érvénytelenítették a jegyét, így 18 évesen minden nélkül ott maradt. Bár végül is jobb volt így, hiszen az ottani emberek tudtak magyarul. Hajléktalanul a pályaudvarokon aludt, mígnem egy bakter házaspár megengedte neki, hogy kibéreljen tőlük egy ágyat.

Beiratkozott a Színművészeti Akadémiára, és végül 1922-ben az Országos Színészegyesület iskolájában kapta meg az oklevelét.

Ezután a színházakat járta, ahol egy csomó szerepet kapott, és egészen sikeres volt. Ám egyszer – ami mutatja az indulatosságát is – a Renaissance Színházban játszott, ahol lekezelően bántak vele, ezért a telefonnal ütlegelte a másikat. Meg vívott egy kardpárbajt is egyik kollégájával, becsület miatt – mindketten túlélték. De ezen kívül is volt elég balhéja és botránya, ilyen volt a természete.

Házasságot kötött Landessman Olgával, egy zsidó iparmágnás lányával, aki özvegyként egyedül nevelte a gyermekeit. Jávor nyíltan kiállt a zsidókért, ezért többször is letartóztatták, Sopronkőhidára vitték, majd koncentrációs táborba is került.

Pályafutása során több mint 70 filmben szerepelt. Hírnevét először a Fűszer és csemege című film hozta meg, de játszott az egyik legelső magyar hangosfilmben is, csak akkor még nem volt ismert.

1946-ban kiment Amerikába egy társulattal, ám az amerikai életszakasza végül egészen kudarcba fulladt. Kapott pár kisebb szerepet Hollywoodban, például az 1951-es Iron Man című filmben is – ami nem a mai Vasember, csak névrokon vele, egy régebbi film remake-je. Jávor később Izraelben is vendégszerepelt.

Ám hazatérése után igen beteg lett, ami végül teljes lemondásra késztette a színészkedésről, hiszen gyomorrákkal diagnosztizálták. Egyetlen kívánsága pedig az volt, hogy még egyszer ugyanúgy mulatozhasson, mint azelőtt. Így a cigányok húzták neki a zenét a fülébe, ő pedig borral kísérte azt.

Majd 1956. augusztus 14-én elhunyt. Tízezrek vettek részt a temetésén.

„A közönség tökéletes kiszolgálást kapott. Azt kapta, amit akart: ideálképet és vágyteljesülést. Akár grófot, akár mezei gazdát játszott Jávor Pál, a ruhája tökéletes szabású volt, csizmája fényes, autója és bajsza elegáns, ő maga snájdig, a legszebb nőkkel csókolózott, sokat énekelt, és akár búsongva, akár szilajul, mindig példás szakértelemmel cigányozott” – írja róla Lukácsy Sándor.

Ám az eddigiek alapján nem úgy tűnhet, de mélyen vallásos volt, legalábbis végrendeletében ekképpen írta: „Nagyon kérem, halálom után a szószékről hirdessék művésztársaimnak, volt kedves közönségemnek, és minden magyar testvéremnek, hogy egyedül Krisztust követve érdemes élni! Ez az egyedüli igaz érték itt, ami odaát az örökkévalóságban, Isten színe előtt is megmarad. Mert van örökkévalóság! Van örök élet! Van lélek!”

Így mutatkozik meg nekünk a feledhetetlen színész, filmsztár, Jávor Pál. Életében is olyan volt, mint a filmjeiben: egy igazi kitartó, becsületes férfi, aki persze a mulatságot is szerette. Talán kicsit túlságosan is. De legbelül mégis egy gyenge, szende és megértő lélek lakozott.

Így maradjon meg emlékezetünkben ő, mint a magyar férfiideál.

Üveges István,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. A osztály