
Ne hagyd a gyereket, kiskedvencet a kocsiban!
Elég egy gyors bevásárlás, egy telefonhívás, egy „csak két percre ugrottam be” pillanat – és egy élet örökre elveszhet. Nyár van. A kánikula tombol. Az autók belső hőmérséklete percek alatt eléri az 50–60 °C-ot, még akkor is, ha kint „csak” 30 fok van.
A gyermekek testhőmérséklete gyorsabban emelkedik, mint a felnőtteké. Egy forró autóban akár 10-15 perc alatt kialakulhat hőguta, ami visszafordíthatatlan károsodáshoz vagy halálhoz vezethet. És nem, egy résnyire lehúzott ablak sem véd meg ettől!!!
Magyarországon szerencsére idén még nem történt haláleset. Az USA-ban azonban már legalább 13 kisgyermek vesztette életét, felnőttek figyelmetlensége miatt. Romániában sem történt haláleset, de több alkalommal is hagytak bent gyereket az autóban – mindegyikük megmenekült a tűzoltók beavatkozása által. A legtöbb eset nem „felelőtlenség”, hanem elfelejtés. Tragikus, de igaz.
Globálisan nézve tavaly több mint 111 kisállat vesztette életét, mert a gazdájuk a forró autóban hagyta őket. További közel 400 kiskedvencet szerencsére sikerült kimenteni. Idén még csak egy hónapja tart a nyár, de már 20 állatka halt meg hőség miatt, és 67-et mentettek meg hasonló helyzetből. Az ő életük sem kevesebb! Kérjük, figyeljünk rájuk!
Képzeld el: kimerült vagy, változik a napi rutin, munkahelyre sietsz. A gyerek alszik a hátsó ülésen. Megérkezel, és… elfelejted, hogy ott van. Ez megtörtént orvosokkal, tanárokkal, gondoskodó apákkal és anyákkal is. Ezért nem elég a szándék, rendszer kell!
Ha tudod, hogy feledékenyebb vagy, vagy ma „nem a te napod van”, menj biztosra!
1. Tedd a táskádat vagy mobilodat a hátsó ülésre, a gyerek mellé – így biztosan odanézel.
2. Ne hagyj a gyerek kezében semmit, ami hosszú időre leköti – így nem „tűnik el szem elől”.
3. Szokásoddá váljon: MINDIG ellenőrizd az üléseket, mielőtt kiszállsz.
4. Légy éber a parkolókban is: ha síró vagy mozdulatlan gyermeket látsz egy autóban – ne habozz segítséget hívni!
Ne feledkezzünk meg a kutyákról, macskákról sem – ők is gyorsan túlhevülnek. Az autó számukra is halálos csapda lehet.
Ha elmész egy kocsi mellett, és úgy látod, gyerek vagy állat maradt a kocsiban, ne menj el mellette, bizonyosodj meg róla, hogy biztosan nincs! Ha van, ne várj arra, hogy egy hozzátartozó megjelenjen. Próbáld kinyitni az ajtót, ha nem sikerül, AZONNAL hívj segítséget! Figyeljünk egymásra!
Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Néha eszünkbe sem jut, hogy nem vagyunk egyedül a kocsiban. Egyszerűen elfeledkezünk róla – ez emberi dolog. De ne feledjük: egy ilyen figyelmetlenség nem kerülhet valaki életébe!
Néha elég egy megosztás, egy emlékeztető, ami segít valakinek észbe kapni: Lecsekkolom, maradt-e velem valaki az autóban.
Egy pillanatnyi figyelem = egy életnyi különbség!
Kiemelt fotó: Vocal Media
KétKortyKözt
