Miért nem vagyunk már motiváltak?

Volt idő, amikor tényleg motivált voltam. Nem csak úgy kicsit, hanem igazán. Tele voltam tervekkel, energiával, és úgy éreztem, bármit elérhetek. Sokszor mondtam magamnak, hogy most már tényleg összeszedem magam, és belevágok. Aztán valahogy mégsem ment. Eleinte azt hittem, velem van a baj, hogy nem vagyok elég kitartó vagy fegyelmezett, pedig mások korán kelnek, edzenek, jól tanulnak, mellette dolgoznak, azt gondoltam, ők biztosan jobban csinálják. De mostanra rájöttem, hogy nem erről van szó. Egyszerűen elfáradunk.

Ma már egyre többször hallani, hogy mennyire fontos a motiváció a sikerhez, de kevesen beszélnek arról, hogy ez nem egy állandó dolog. A motiváció hullámzik. Van, amikor tele vagyunk energiával, tele tervekkel, és úgy érezzük, bármit meg tudunk csinálni. És van, amikor egyszerűen csak elmegy a kedvünk, és nem látjuk értelmét semminek. Ezek a napok ugyanolyan természetesek, mint a lelkes időszakok. Néha mintha elvárnák tőlünk, hogy mindig ugyanúgy pörögjünk, mindig a maximumot hozzuk ki magunkból, mindig érezzük azt a bizonyos lángot, ami visz előre. De ez egyszerűen nem működik így. Nem lehet állandóan készenlétben lenni. Még a legmotiváltabb emberek is kimerülnek, és vannak időszakok, amikor csak túlélnek. Ráadásul a mai világ tele van elvárásokkal és nyomással, amitől még nehezebb motiváltnak maradni. A közösségi média tele van olyan emberekkel, akik mintha mindig teljesítenének, mindig csillognának, mindig a legjobbat hoznák ki magukból. Ez könnyen azt a benyomást keltheti, hogy aki nem ilyen, az kevésbé sikeres vagy értékes. Ez pedig nagyon sokszor visszafog minket, elbizonytalanít, vagy akár teljesen lebénít.

Sokan összekeverik a motiváció hiányát azzal, hogy értéktelennek érzik magukat. Azt hiszik, aki nem elég lelkes, az nem is elég jó. Pedig ez nem igaz. A motiváció ingadozása természetes része az életnek. Nem kell állandóan csúcson lenni, és nem is lehet. Néha egyszerűen arról van szó, hogy kimerültünk, túl sokat vállaltunk, vagy csak egyszerűen most nincs kedvünk. A maximalizmus, a túl sok elvárás és a folyamatos hajtás pedig elveszi az örömöt a mindennapokból. Már nem azért csinálunk dolgokat, mert szeretnénk, hanem mert muszáj. És ez hosszú távon nagyon fárasztó tud lenni. Nem ritka, hogy emiatt aztán elkezdjük azt érezni, hogy semmi értelme, és így lassan elveszítjük a motivációnkat.

Fontos, hogy tudjuk, nem kell mindig készen állni arra, hogy újrakezdjünk vagy új célokat tűzzünk ki. Az is rendben van, ha éppen nem vagy motivált, ha nem pörögsz. Ez nem a gyengeség jele, hanem az emberi lét természetes része. Sőt, néha az is kell, hogy megálljunk, és hagyjuk, hogy a motiváció visszahúzódjon egy kicsit. Hogy újra feltöltődjünk, átgondoljunk dolgokat, vagy egyszerűen csak legyünk. Mert a motiváció nem tűnik el örökre. Csak néha elbújik, hogy később újra előjöjjön, talán másképp, más intenzitással, de őszintébben.

Én magam is megtanultam, hogy nem kell állandóan magamra nyomást helyezni. Azt is, hogy ha most nem jön a motiváció, nem szabad kétségbe esni vagy magamat hibáztatni. Egyszerűen csak hagyom, hogy megtörténjen, és türelmes vagyok magammal. Hiszen mindenki másképp működik. Néha nem azért nem vagyunk motiváltak, mert feladtuk, hanem mert végre megálltunk egy kicsit levegőt venni.

Kiemelt fotó: Medium

Mármor Viktória,
Nagyváradi Egyetem, Óvó- és tanítóképző szak,
II. év