Hogyan befolyásolja a trauma a felnőttkori döntéseket?

Azt mondják, a döntéseink tükrözik, hogy kik vagyunk. De mi van akkor, ha ezek a döntések nem mindig belőlünk, hanem inkább abból fakadnak, amit valamikor el kellett viselnünk?

Van, amit az ember megtanul elrejteni. Elrejti a félelmeit, a múlt árnyait, azt, hogy mennyi csalódás érte már, és hogy mennyi ideig hitt emberekben, akik végül nem maradtak. És közben egyre óvatosabbá válik. Nem azért, mert így szeretne élni, hanem mert megtanulta, hogy az óvatosság néha biztonságosabb, mint az őszinteség. Nálam ez már reflexsszé vált. A bizalom olyan dolog lett, amit nem osztogatok könnyen, mert nem tudom már eldönteni, ki az, aki tényleg megtartaná.

Ezek az élmények nem tűnnek el attól, hogy úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. Bennem maradnak, és csendben dolgoznak a háttérben, amikor fontos döntéseket kell hoznom. Néha elutasítok lehetőségeket, mert úgy érzem, úgysem vagyok hozzá elég jó. Máskor meg egyszerűen csak elfutok, mert túl ismerős a veszteség esélye. Nem mindig tudatos, sokszor csak utólag jövök rá, hogy újra ugyanazok a sebek irányítottak.

A legnehezebb talán az, hogy a trauma nem a mi hibánk, de a mi felelősségünk marad. Mert senki nem tudja helyettünk kimosni belőlünk azt, ami túl sokáig maradt bent. Senki nem fogja kézen fogva végigvinni ezt az utat. A gyógyulás nem gyors és nem egyszerű, és néha már az is kimerítő, hogy egyáltalán elismerjük: van mit gyógyítani.

Vannak napok, amikor erősebbnek érzem magam. De vannak olyanok is, amikor már elegem van abból, hogy egyedül kell rendbe raknom magam. Ilyenkor legszívesebben hazamennék. Nem beszélgetni, nem megoldást keresni – csak ott lenni egy megszokott helyen, ahol nem kell semmit bizonyítani. Ahol nem kérdezik, hogy jól vagyok-e, mert elég annyit mondani, hogy „ma nem”.

A trauma nem mindig hangos. Sokszor inkább a csendje marad velünk. Az, amitől máshogy nézünk a világra, és amitől néha még magunktól is elidegenedünk egy kicsit. De valahogy mégis megyünk tovább. Nem mindig bátran, de mindig tovább.

Uszkai Réka,
Partiumi Keresztény Egyetem, Bank és pénzügy szak,
II. év