Gondolatok, amiket mostanában tanultam meg

Az utóbbi időben sokat gondolkodtam egy olyan szón, amit gyakran használunk, de talán nem mindig értünk igazán: ez a megbecsülés. Egy szó, ami egyszerűnek hangzik, de mégis ott rejtőzik benne valami mély, valami, ami sokszor hiányzik a mindennapokból, az emberi kapcsolatokból és őszintén, néha még önmagunk felé is.

Rájöttem, hogy a megbecsülés nem csupán egy szép gesztus vagy udvariassági forma. Ennél sokkal több. Ez az, ami tartást ad egy kapcsolatnak, legyen az baráti, családi vagy éppen párkapcsolat. Ha valakit igazán megbecsülünk, az azt jelenti, hogy nem csak a jelenlétét értékeljük, hanem mindazt, amit a maga módján hozzáad az életünkhöz: a figyelmét, a gondoskodását, az idejét, és akár a csendes ottlétét is.

De azt is megtanultam, hogy a megbecsülés nem mindig hangos. Sokszor nem egy nagy gesztusban nyilvánul meg, hanem az apró, látszólag jelentéktelen dolgokban. Egy kérdésben, hogy „Hogy vagy valójában?”, egy pohár vízben, amit észrevétlenül eléd tesz valaki, vagy abban, amikor valaki meghallgat, anélkül, hogy tanácsokat osztogatna. Ezek mind annak jelei, hogy számítasz, és hogy fontos vagy.

És van egy másik oldala is a megbecsülésnek, ami talán még nehezebb: önmagunk megbecsülése. Szerintem ezt tanuljuk a legtovább, hiszen könnyebb másokért küzdeni, mint magunkért, könnyebb másoknak elnézni hibákat, mint magunknak. De amikor megtanuljuk értékelni azt, ahol éppen tartunk, amit már túléltünk, amit napról napra megteszünk, akkor kezd el valami gyógyulni bennünk. A megbecsülés önmagunk felé nem önzőség, hanem alap, nélküle pedig minden más sokkal bizonytalanabbá válik.

Sokat tapasztaltam azzal kapcsolatban is, milyen az, amikor valaki nem becsül meg. Amikor természetesnek vesznek, amikor nem hallanak meg igazán, amikor nem látnak bele abba, amit adsz, és ez fáj. De épp ezek a helyzetek tanítják meg, milyen hatalmas ereje van annak, ha valaki igenis meglátja benned az értéket.

Ezért azt is megtanultam, hogy ha valakit szeretek, azt érezze is. Mondjam ki, mutassam meg, mert néha egy jó szó többet ad, mint bármilyen ajándék.

Mindezek mellett, a megbecsülés nem csak másokról szól. Az ember megtanulja megbecsülni a csendet, a nyugalmat, a napfényt, egy forró teát egy nehéz nap után, vagy azt, hogy van kihez hazamenni. Az élet tele van olyan dolgokkal, amik mellett sokáig elmegyünk, mert túl természetesnek tűnnek. Aztán amikor hirtelen eltűnnek, rádöbbenünk, mennyire fontosak voltak.

Ezért ma már próbálok figyelni: magamra is, másokra is, arra, hogy kimondjam: „köszönöm”, és „örülök, hogy vagy”, vagy egyszerűen csak azt, hogy „látlak”. Mert hiszem, hogy a megbecsülés az egyik legszebb ajándék, amit adhatunk és kaphatunk.

Remélem, hogy tudtam segíteni nektek másképp látni néhány dolgot. Végezetül pedig, figyeljetek oda magatokra, ha nem is jobban, mint másokra, de legalább ugyanolyan mértékben! És ne feledjétek: értékesek vagytok!

Kiemelt fotó: Pinterest

Balogh Gabriela,
Margitta