
Milyen, amikor kis kedvenc van a családban, és az nem te vagy…?
Család. A család mint kifejezés, azoknak az embereknek a társaságát, azt a közösséget jelenti, akiket nem a sors, hanem a vérük hozott össze, és ennél fogva kénytelenek kitartani egymás mellett. Ők azok az emberek, akik korosztályos különbségeket, történelmi történéseket, problémákat és nehézségeket tartanak maguk között – ezek ellenére azonban mégis támogatják egymást.
Egy család valójában egy fal. Na, nem a kínai nagy fal, hanem annál kicsit erősebb, kicsit keményebb, kicsit érzésekkel telibb fal, amelynek az egyik legerősebb köve a szeretet. Minden gond, amellyel találkoznak, csak kicsit közelebb hozza a család összes tagját egymáshoz – bizony, még akkor is, ha sokan úgy érzik, hogy ezek miatt csak eltávolodnak egymástól.
Tehát, mint ahogy említettem, ez a család. Ám magamat kijavítva: ez nem csak egy fogalom vagy kifejezés, hanem egy érték. Egy olyan érték, amely erejét mindenkinek meg kell ismernie.
Épp ezért is vágynak az emberek családra, még akkor is, ha látják, hogy milyen negatív események zajlanak ezen a kerek világon – és nem azért, mert önzők, hanem sokkal inkább azért, mert látva egy családot, egy gyermeket, egy boldog közös életet, mindenki bele akar csöppenni. Egy család, különösen egy boldog család tagja, mindenki szeretne lenni. Hisz, ahogy már említettem, mindenki vágyik szeretetre, törődésre és végtelen – ugyanakkor ki tudja, honnan érkező – támogatásra.
De sajnos, mint bármely más helyzetben, a család szempontjából sem tudunk csakis kizárólag jó dolgokról beszélni. Hisz a rossz hatású dolgok ebbe is képesek beleszólni. Nagyon sokszor a pénzügyek, a viselkedésbeli különbségek, a generációs eltérések vagy… nos igen, a lelki nehézségek képesek megnehezíteni egy család életét, és a harmonikus világból a pokolba üldözni a tagjait.
Olyan helyzetek elé állítja a család minden személyét, amelyek által akár saját magukban, akár testvérekben, szülőkben és nagyszülőkben kénytelenek csalódni, és kicsit érzik is legbelül, hogy a család, mint érték, szétszakad.
A fentebb már említett lelki nehézségek egyike – ami minél szembetűnőbb, talán annál kevésbé látható – nem más, mint az úgynevezett kiskedvenc jelenléte, akár a szülők, akár a nagyszülők részéről nézve. Ez a téma azon témák egyike, amelyekről nagyon nehéz beszélni, különösen akkor, ha nem te vagy az úgynevezett kiskedvenc, aki mindenből egy kicsit többet kap a többieknél.
Sértődés, veszekedés, rosszkedvűen eltöltött húsvéti és karácsonyi ebédek, könnyek, fájdalom – és nagyon sok esetben évtizedeken, generációkon keresztül játszódó harag, ahol nemcsak testvérek, de déd-dédunokák sem beszélnek már egymással.
De hogyan is alakul ki a kiskedvenc képe? Honnan veszed észre, hogy esetleg te vagy az, akire csúnyán néznek egyes családtagok, mert mások túl szépen? És végül, de nem utolsósorban: hogyan kell ezen változtatni? Hogyan kell megóvni a többieket?
Ez a kényes, és minden szempontból érzékeny téma mindkét fél részéről talán épp tökéletes lesz erre az esős, elborult szerdai délutánra, azért, hogy talán, ha pénteken – vagy talán vasárnap délben – kisüt a nap, mi is elfogadóbban és nagyobb figyelemmel álljunk hozzá ezekhez a dolgokhoz.
A pénz és a szeretet
Az ebben a témában leginkább körvonalazódó különbségek leginkább ebben a két kategóriában jelennek meg, melyek közül az első egyértelműen utal a pénzügyi, az anyagi dolgokra, míg a második ennél kicsit – sőt, sokkal – bonyolultabb és összetettebb is ugyanakkor. Ugyanis, míg a pénz köztudottan annyit foglal magában ebben a helyzetben, hogy az egyik gyermeknek, családtagnak többet, míg a másiknak kevesebbet adunk, a szeretet sokkal több dologban is meg tud rejleni.
Például abban, hogy az egyik helyett főzünk, mosunk és rendet rakunk, a másikról pedig teljesen megfeledkezünk. Vagy abban, hogy az egyiket elvisszük orvoshoz, a másikat pedig hagyjuk, hogy egyedül, saját magában kínlódjon és vergődje magát keresztül rengeteg betegségen és fájdalmon.
Néha pedig már egyes szavak is képesek az emberekben elültetni az elnyomottság gondolatát. Ugyanis vannak olyanok, akik kedves gondolatokat, dicséreteket kapnak folyton – néha még a legapróbb dolgokért is –, és természetesen vannak olyanok is, akik semmit nem csinálhatnak jól, mert folyamatosan lenéző, bántó kifejezéseket vágnak hozzájuk.
Számtalanszor a pár- és a férj vagy feleségválasztásban is másképp kell kivenniük a részüket a kedvelt és a kevésbé kedvelt gyerekeknek és unokáknak. Hisz ez utóbbiak sokszor nem választhatnak az alapján, hogy kit szeretnek, hanem sokkal inkább az alapján kell dönteniük, hogy a nevelőjük kit választ ki nekik bizonyos szempontok alapján.
Végezetül – de sajnos nem utolsó sorban – pedig minden döntést a jövővel kapcsolatban legkülönösebben a kevésbé kedveltek helyett döntenek el. Lehetőleg úgy, hogy ne tanuljanak tovább, és ne tudjanak igazán sikeres életet élni. Míg a kis kedvencnek lehetősége van arra, hogy folytassa a tanulmányait, egy nagyvárosban lakhasson, esetenként autót is kapjon, majd továbbra is támogassák anyagilag.
Ezen példák mindegyike kicsit túlzottan is konkrét, azonban a legtöbb esetben ezek – és ezek hasonlatai – azok a dolgok, amik tönkretehetik az embereket. Azáltal, hogy azt az érzést ültetik el bennük, hogy nem elég jók, nem kellenek senkinek, és – nem utolsó sorban – nincsenek értékeik.
Hogyan lépjünk túl ezen a diszkrimináción, akármelyik fél részéről nézve is?
Mint kis kedvenc, akármilyen furán is hangozhat, az a legjobb megoldás és döntés erre a helyzetre, ha igyekszünk nem komolyan venni ezeket a különbségtételeket. Úgy értem, bármennyire is tetszik nekünk – vagy nekik – a figyelem, vagy a plusz pénz, néha jobban kell értékelni a családi békét ezeknél. Nem szabad „adni a lovat a kivételező felek alá” azáltal, hogy visszaélünk a kiváltságos helyzettel.
Mindenképp meg kell próbálni elkerülni ezeket a kellemetlenségeket, és nem éreztetni a másikkal azt, hogy ő kevesebbet ér, mint mi. Ha pedig mi vagyunk az elnyomott fél, teljes szívből ajánlom, hogy igyekezzünk feldolgozni ezt a tényt, és azokkal az emberekkel alakítsunk ki kapcsolatot, akik számára mi vagyunk az elsők.
Próbáljunk meg nem bosszút állni és nem haragudni sem, hisz néhány kivételezést alakító családtag nagyon sokszor nem tudja, mit tesz, és nem veszi észre, hogy mekkora mértékben nézi le vagy magasztalja fel a körülötte lévő embereket.
Kiemelt fotó: Ellen Wishart | Guardian Design
A Sokoldalú lány
