andi (1)

Karikó Katalin: Áttörések

Könyvajánló Anditól

Pár hónapja egy versenyre kellett elolvasnom Karikó Katalin Áttörések: Életem és a tudomány című könyvét. Egy önéletrajzról van szó, aminek a hallatán nem voltam elragadtatva. Tudni kell rólam, hogy nem vagyok biológia- vagy kémia-rajongó, és ritkán olvasok olyan könyveket, amelyek élettörténeteket mesélnek el, főleg, ha tudományos jellegűek. Ilyen körülmények között mondhatom, hogy rá voltam kényszerítve a könyv elolvasására. Viszont utólag kimondhatom: egyáltalán nem bántam meg, hogy a kezembe vettem.

Elsősorban maga a történetszál nagyon érdekes: leírja Karikó Katalin életének azon pontjait, melyekről kevesen tudnak, vagy netán a könyv előtt senki sem tudott. Az írásmódból, szóhasználatból, na meg persze a cselekményből az olvasó egy kicsit közelebb tud kerülni Karikó Katalin valódi énjének megismeréséhez. A könyvben nyíltan van szó az érzelmeiről, gondolatairól, és arról, hogy a számtalan nehézséget, mely útjában állt eddigi élete során, hogyan sikerült végül leküzdenie.

Másodsorban a könyvnek vannak olyan részletei, melyek kicsit részletesebben írnak Karikó eddigi kísérleteiről, valamint a nagytöbbség által bizonyára ismert COVID-19 elleni vakcina biológiai és kémiai működéséről is szó esik. A könyvben egyszerű emberek számára is érthető módon magyarázza el, hogy kísérletei során mi megy végbe, mik voltak az eddigi következtetések.

Véleményem szerint a könyv nagyon jó példa arra, hogy mit is tesz hosszútávon a folyamatos kitartás az emberrel, és hogy valójában nagyon megéri újra és újra próbálkozni egy dologgal egészen addig, míg el nem érjük célunkat. Karikó Katalin élete valóban csodálatos, története sok embert ihlet meg, és még annál is többet motivál arra, hogy a nehézségek közepette nem szabad feladni.

A könyvet tényleg bárkinek ajánlom, hiszen, mint említettem, nekem sincsenek annyira a rajongásom központjában a hasonló jellegű témák, mégis nagyon tetszett az olvasmány. Ha sikerült felkeltenem az érdeklődésed, akkor jó olvasást kívánok – garantáltan nem fogod megbánni!

Kiemelt fotó forrása: www.szukits.hu

Vad Andrea,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
10. J osztály