Hedonista vagy boldog? Nem ugyanaz?

A boldogság az egyik legtöbbet használt szó a mai világban. Motivációs posztok, reklámok, TikTok-videók, filmek mind azt üzenik, hogy legyünk boldogak. Csakhogy, amit boldogságnak hívunk, sokszor valójában csak élvezet. És ez a kettő, még ha közel is áll egymáshoz, nem ugyanaz.

A legtöbb ember, főleg mi, fiatalok, úgy gondoljuk, hogy a boldogság azt jelenti, hogy jól érezzük magunkat. Hogy sokat nevetünk, sokat bulizunk, van pénzünk, utazunk, szabadok vagyunk, szépek és sikeresek. Az öröm, az élvezet, az izgalom lett a boldogság. És valóban, nem tagadhatja le senki, hogy ezek a dolgok jó érzést adnak, de nem feltétlen tesznek boldoggá.

A baj az, hogy ezek a dolgok csak pillanatokra működnek. Egy jó vacsora, egy új cipő, egy csók, egy bulihétvége, ezek csak rövidebb ideig tartanak, mulandóak. És ha nem jön az újabb adag öröm, akkor jön az űr, a hiány, az a fura érzés, hogy „valami biztos, hogy nem oké, de nem tudom, miért”. Ez az, amikor az ember az élvezethez szokik, de közben elveszíti a mélységet, a boldogságot.

Ha megnézzük, a hedonizmus szó jelentését az ókori görög időkben, akkor egészen mást találunk, mint amit ma jelent, hisz a legnagyobb öröm az, amikor nem szorongunk, nem félünk, és egyszerű, békés életet élünk.

Az ókori görög gondolkodás szerint az ember akkor boldog, ha nincs fájdalma, sem testi, sem lelki. Ehhez nem kell sok pénz, se hírnév, se luxus, se szépség, semmi ilyen. Elég egy jó baráti kör, egy nyugodt hely, ahol élhetsz, és egy kis önfegyelem.

Ma viszont a hedonizmus szó inkább azt jelenti, hogy a mának élünk, azt csináljuk, amit akarunk, és a következmények nem érdekelnek. Ez viszont nem boldogság, hanem csak menekülés, és előbb, vagy jobb esetben utóbb, elér a kiégés és az üresség érzése.

A másik oldalon ott van a sztoikus filozófia, ami talán elsőre ridegnek tűnhet, de valójában nagyon erős alapokat adhat a belső stabilitáshoz. A sztoikusok azt mondták: nem az öröm hajszolása a cél, hanem az, hogy olyan belső erőd legyen, ami akkor is megtart, ha épp nem jó a világ. Ők elfogadták, hogy lesz szenvedés, fájdalom, veszteség, hisz ezek természetesek az életben. A boldogság nem abban rejlik, hogy ezek soha nem történnek meg, hanem abban, hogy nem veszíted el önmagad közben. Nem pánikolsz, nem esel szét, nem menekülsz, hanem szembeszállsz vele, és bármilyen erős is az ütés, fel tudsz állni.

Ez a fajta boldogság halk. Nem látványos. Nem olyan, amit posztolni lehet. De hosszú távon sokkal stabilabb, mint bármilyen élvezet. A mai kultúra mindent megtesz azért, hogy ne unatkozz. Hogy mindig legyen valami új inger, új vásárlás, új kapcsolat, új élmény. De a boldogság sokszor pont akkor születik meg, amikor csend van. Amikor nem történik semmi különös, és mégis azt érzed, hogy jó itt lenni, élni, létezni, önmagadnak lenni.

Lehet élvezni az életet, sőt, kell is. De ha csak az élvezetet keressük, könnyen elveszítjük a mélyebb dolgokat, a kapcsolatokat, a belső, lelki békét. És az a helyzet, hogy nem minden, ami jólesik, visz közelebb a boldogsághoz. És néha az a dolog, ami nehéz vagy kényelmetlen, pont az visz közelebb hozzá.

Kiemelt fotó: Jacques-Louis David festménye

Kendi Dominik-János,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
9. I osztály