Volt, nincs, nem is lesz – Kendi Dominik versei

Pótolni a pótolhatatlant

Oxigén tüdőmbe, ha a halál keze bármikor megtalál,
Szerelem szívembe, ha téged az érzés már nem talál.
Kezed a kezemnek, ha nem tarthatott örökké,
Boldogság lelkemnek, ha veled nem válhat közössé.

Akkor is, ha halál keres, az oxigént utoljára szívom,
Utolsó lélegzetemmel verseim utolsó rímeit írom.
Szerelem nyila akkor is bennem marad, ha kiszakítod,
Igaz tekintetem örökké rajtad, akkor is, ha elhárítod.

Kezem kezed után nyúl, pedig tudja, a tiéd nem fog soha,
Az egykori ölelésed, mely régmúlt, még mindig mostoha.
Boldogság itala kezemet szorongatja, hisz máshogy pótolhatatlan.
A jövő nélküled viszont lelkemnek még mindig megjósolhatatlan.

Róla jót írni nem fogok

Róla jót írni nem fogok, még ha a világ fájdalmai is gyűlnek bennem,
Nevét szám kiejteni nem fogja többé, tett ő már eleget ellenem.
Saját boldogsága érdekelte, amihez engem kalapáccsal ütött holtamig,
Szerettelek volna teljesen, ha viszont halálra ütsz, akkor csak holnapig.

A tegnap leányától is, ki a jegen hagyott egyszer, több melegséget éreztem,
Minden egyes napon segítettem, viszont te soha nem segítettél lélekben.
Elsőre sem véletlen szakítottam láncot, viszont szépséged visszaragadott,
De az életem jobb sosem lett, ha nem rosszabb, akkor is ugyanaz maradott.

A rosszindulat soha nem vezetett engem, még ha a gonosz is vagy történetedben,
A nevem sosem pirosan és sötéten fog megjelenni a történelemkönyvekben.
A lelked gabalyodott cérna, s láthatatlan számodra döntéseimnek logikája,
De a szakadás remélem szívedet tisztítva, most már magadba nézve motiválja.

Az emberiség aranya

Szerettelek, de nem engedted, hogy karom köréd öleljem,
Megértés nélkül nem volt esély téged állandóan követnem.
S mikor az éj leszállt, szemeid varázsszóval kábítottak engem,
De a reggeli báj léted nélkül már teljesen élhetetlen.

Sziszüphosz bőrébe bélelve, minden este csúcsra emelkedve,
Reggeli esés miatt lettél újra meg újra százszor is elengedve.
Törött lélek annak szilánkjaival csak törni tud most már tovább,
A kötözés útja kellett neked, de neked az tarthat egy ezer éjszakát.

Érett lélek érett fejjel sosem haragudhat arra, kit egyszer szeretett,
Olyannal, ki valaha is boldogságot hozott, kivel örökké nevetett.
A segítség mindig ott volt kezemben, de nekem ki segített valaha,
Hol voltál te is? Hol voltál? Az emberiség nem ezüstje, aranya.

Kendi Dominik-János,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
9. I osztály