Miért tanulunk nyelvtant magyar nyelv és irodalom órán?

Sokan megkérdőjelezik a nyelvtan tanításának a fontosságát az anyanyelvórákon. „Tudok én helyesen beszélni az anyanyelvemen anélkül is, hogy megállapítsam a szavak szófaját vagy mondatrészi szerepét.” – állítják sokan, és igazuk is van, de a nyelvtan tanítása ennél sokkal többről szól, és sokkal mélyebb jelentéstartalma van.

A kortárs pedagógiai irányzatok arra hívják fel a magyar nyelv és irodalom szakos tanárok figyelmét, hogy nem leíró nyelvtant kell tanítsanak az általános iskolában, hanem funkcionális nyelvtant, ami azt jelenti, hogy a hangsúly már nem a meghatározásokon és csoportosításokon van, hanem a funkcionalitáson, az alkalmazhatóságon. A magyar nyelv és irodalom tantárgyi program bevezetője megjegyzi hogy a legfőbb cél az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciák kialakítása. Ilyen szempontból nézve már értelmet nyer a nyelvtan tanítása az általános iskolás diákok számára, mivelhogy nem az a cél, hogy kívülről megtanulják az összes szófaj meghatározását, hanem hogy a kompetenciáikat fejlessze gyakorlatok által.

A nyelvtan tanítása során nagyon jól lehet alkalmazni olyan feladatokat, amelyeknek a célja a problémamegoldó gondolkodás, a kreativitás és a kritikai attitűd kialakítása. Például magyar nyelv és irodalom órán a pedagógus adhat olyan feladatot a diákoknak, hogy készítsenek képzeletben olyan interjút, amelyikben megadott kérdő névmásokat alkalmaznak. Így már össze is kapcsoltuk a nyelvtant az élettel. A nyelvtan tanításának egyik nagy célja, hogy olyan tudást alakítson ki a diákokban, amely a gyakorlatban, vagyis az iskola világán kívül is alkalmazható. Erre egy nagyon jó példa a szószerkezetek tanítása a magyarórákon, mivelhogy két típusú létezik: az alárendelő és a mellérendelő. Ha a diákok már gyerekkorban elsajátítják ezeket a fogalmakat és viszonyokat, akkor később sokkal könnyebben megértik majd a társadalmi viszonyokat, mégpedig azt, hogy vannak olyan emberek, akik nagyobb státusszal rendelkeznek, mint ők, olyanok, akik ugyanolyannal és olyanok is, akik alacsonyabbal.

A magyar nyelv és irodalom tantárgyi tanterv szemlélete szerint a nyelvi jelenségeket nem elszigetelten kell felfedeztetni, hanem összefüggésükben és kölcsönhatásukban, tehát a funkcionalitáson van a hangsúly. A nyelvet a maga sokszínűségében kell bemutatni és vizsgálni. Az anyanyelvórákon nem lehet és nem is szabad csak arra hagyatkozni, hogy a sztenderd nyelvváltozatot vizsgáljuk meg, és a többiről szót se ejtsünk. Fontos tudatosítani a diákokban, hogy léteznek nyelvjárások is, úgynevezett tájszólások, amelyek szerves részét képezik a magyar nyelvnek. A nyelvjárástan is a nyelvtan doméniumába sorolandó tudományág, és láthatjuk, hogy általa már bővítettük a diákok látókörét és tolaranciára neveltük őket, mégpedig arra hogy ne sértsenek meg valakit, aki nyelvjárásban beszél.

A tanterv legelején olvashatjuk az általános kompetenciák listáját, amelyek fejlesztése a pedagógus feladata. A tanár olyan gyakorlatokat és feladatokat kell bevigyen magával a tanórára, amelyek ezeknek a fejlődéséhez járulnak hozzá. Tehát kijelenthetjük, hogy a nyelvtan tanítása is ezen kompetenciáknak rendelődik alá. A nyelvtant nem önmagában, elszigetelten tanítjuk, hanem olyan módon, hogy ezeket a kulcskompetenciákat fejlesszük általa, és kialakítsuk a transzferképes tudást a diákokban. A transzferképes tudás azt jelenti, hogy az agy kapcsolatot tud teremteni a különböző tantárgyak között, és felfedezi az összefüggéseket, például a nyelvtan és a szociológia között.

Remélem, hogy sikerült meggyőzzelek afelől, hogy a nyelvtan tanítása és tanulása nem haszontalan dolog a magyar nyelv és irodalom órákon, mert igen is konkrét cél van az oktatása mögött. Maga a tanterv is megjegyzi, hogy a benne feltüntetett tartalmak nem megtanulandó ismeretként értendők, hanem a specifikus kompetenciákba épülve, azok fejlődését szolgálják!

Kiemelt fotó: Pikwizard

Erni-Szakács Szilárd