Három versem – Pap Nikoleta

Az idő

Az idő telik,
S én még nem értem a mámat,
Hogy érted, hogy nem ölelhetem
Mindig az anyukámat?

Hogy érted, hogy az óra ketyeg,
S én nem lehetek mindig veled?
Miért jó az időnek, ha mindig siet?
Nem értheti senki igazán az ilyet.

Alig él az ember, s már vége is az életnek,
Alig születünk meg, s már életünkkel végeznek.
Jó volna egy nap, amikor lassabban telik az idő,
Jó volna egy nap, mi ma van, s nem illan el minden előtt.

Harang

A harang szava ébreszt reggel,
S kiugrom az ágyamból,
De nem tudom, hogy örüljek-e,
Vagy egy lélek ismét elpárolt.

Lakodalom vagy temetés, e kettő az ok,
Azt mondják, ne vegyem magamra, hisz ez csak zok.
Nem tudom a harang okát, s nem nyugszik valami énbennem,
Aggódom, hogy igaz szerelmet kell ma elengednem.

Kié vagy te?

Kié vagy te?
Azé, kit szeretsz, vagy ki téged szeret szívéből?
Kié vagy te?
Azé, kivel nevetsz, vagy ki életet ad az éltéből?

Azé vagy, ki rajtad nevet, nem veled,
Vagy ki lelkét is odaadná neked?
A boldogságod lesi,
könnyeidet soha el nem veszi
(S mégsem kell.)

Kié vagy te?
Azé, ki ma veled, holnap pedig mással útnak ered?
Kié vagy te?
Azé, ki láncot földbe vere, hogy te maradj mindig vele.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály