A lét háza – Üveges István verse

A lét háza

Ez a mező szellemből rakatott,
Nem is akármily,
Hanem csakis olyat hordoz,
Mit az élet fújt a földre,
Az iszap mélységes bugyrai,
A fellegek, büszke, ám parányi látszat,
S a csillagok, melyet nem láta az ember,
Ezt nevezem szellemből rakatottnak,
Hol egyszerre megszáll: iszapos disznó,
Körbefont kígyó, kihúzott sas,
Táncoló csillag, az örök s semmi együtt élhet.

Ide építtetik a lét háza,
Hiszen egy háza épül a létnek,
Egyetlen tégla a port maró,
Másik csiszolt drágakő,
S harmadik sebzett, töredezett,
Ide építtetik a lét háza,
Ahol a mező szellemből rakatott
S az örökkévalóság görbe,
Még ha megfullnak az ördögfiai,
Ha kettévágják a kígyót,
Levadásszák a sast,
Halálba esik a csillag,
S ha felfalja az örök a setétet,
A semmi pedig a boldog fényt.
Mindig új bérlői jönnek a lét házának,
Mert bárhányszor elmúlatja a szél,
Annyiszor fújja majd vissza a szellő.

Üveges István,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. A osztály