A beszéd mint élet

A beszéd, a kommunikáció létfontosságú az emberi létben. Mivel társas lények vagyunk, elemi szinten igényeljük, hogy interakcióba lépjenek velünk – van, aki kevesebbet, van, aki többet, de ez így van rendjén.

Az elmúlt hónapokban több idősebb hölgy, néni hunyt el a faluban, ahol élek. Ez elgondolkodtatott: vajon van-e valamilyen összefüggés a halálesetek között, vagy csupán véletlen egybeesésről van szó?

Nyilvánvaló, hogy az elhalálozások okai között nincs közvetlen kapcsolat – hiszen azok, akik ezen cikk inspirációját adták, már nyolcvan év felett jártak. Az idő vasfoga őket sem kímélte. Ami azonban számomra különösen szembetűnő volt: ezek a nénik kivétel nélkül imádtak beszélgetni. A mai írásom tehát ezt a témát járja körül – mit is jelent(ett) a beszéd számunkra?

Akár cikkírás, akár egyetemi tanulmány miatt végeztem kutatást, mindig visszatértem egy nagyon kedves adatközlőmhöz, T. B. nénihez. A falu egyik matuzsáleme ő: már 95 éves, mégis annyi élet és kedvesség van benne, hogy az ember csak ámul, és a szíve megtelik melegséggel.

Ha ellátogatok hozzá, biztos lehetek benne, hogy két óránál kevesebbet nem fogunk beszélgetni – így mindig kényelmesen elhelyezkedem. Akárhányszor elköszönök, mindig megjegyzi: „Gyere még, és hozd magaddal anyádat is!” Ez is mutatja, hogy a beszéd, a beszélgetés mennyire központi szerepet tölt be az életében.

Biztosan sokak számára ismerős a kép: egy falusi utcán sétálva, a padokon, lócákon idős asszonyok üldögélnek egymás mellett, vagy ha épp egyedül van valaki, szívesen megszólítja az arra járót, hogy kérdezzen valamit. Sok esetben ezek az emberek a családjuktól alig kapnak figyelmet, nem törődnek velük – így szinte éheznek arra, hogy valakinek elmondhassák, mi történt velük mostanában.

Ez persze sokszor leterhelő lehet – hiszen ahol csak az egyik fél beszél, azt nehéz valódi beszélgetésnek nevezni. Mégis legyünk empatikusak: lehet, hogy te vagy az első – és utolsó – személy, akivel aznap, sőt akár a héten beszélgethetett. Ne felejtsük el azt sem, hogy a legtöbben közülük nem tudják kezelni a modernebb technológiai eszközöket, így azok sem nyújtanak számukra valódi társaságot, információforrást vagy elfoglaltságot.

Ehhez kapcsolódóan szeretnék ajánlani nektek egy egyszerű, mégis szórakoztató olvasmányt: Mikszáth Kálmán A tót atyafiak – A jó palócok című novellafüzérét. Ebben is megfigyelhetjük, mennyire fontos, sőt, meghatározó szerepet játszik a beszéd. Gyakori az élőbeszédszerűség, leginkább a pletyka formájában jelenik meg, és sokszor maga a cselekmény is a szó révén valósul meg – vagy éppen nem. A beszéd lehet erő, de lehet titok is.

Sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a beszédnek, pedig ez a kis írás is csak egy apró példa arra, hogy a szónak gyógyító ereje van: egy egyszerű kommunikáció is elegendő lehet ahhoz, hogy a felek jó érzésekkel hajtsák álomra a fejüket. Így adhatjuk tudtára – akár mi, fiatalok – az időseknek, hogy látjuk őket, és nem feledkeztünk meg róluk: ők is e világ részei.

Kiemelt fotó forrása: www.papageno.hu

Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év