A közösségi média hatása ránk

Van az a halk, de makacs gondolat, ami néha felbukkan bennem, amikor percek óta csak görgetem a TikTokot vagy az Instagramot: „Lehet, hogy nem vagyok elég jó?” Egy újabb tökéletes reggelizős kép, egy mosolygós pár a tengerparton, egy huszonkét éves lány, aki már a saját márkáját építi – és én? Épp kávéval a kezemben ülök a szobámban, elcsúszva egy határidővel, és azon gondolkodom, hol is rontottam el.

Volt, hogy egy-egy ilyen kép után tényleg azt éreztem: valahogy nem felelek meg. Mintha mások életének csillogása rávilágított volna a sajátom árnyékaira. Pedig tudom, ez nem a teljes valóság. Tudom, hogy amit látok, az csak egy szelet, egy megszűrt, átgondolt, megkomponált darab. Mégis… összehasonlítom. Újra és újra. Szerintem sokszor azért hasonlítjuk magunkat másokhoz, mert nem látjuk tisztán a saját értékeinket. Lehet, hogy valaki másban épp azt látjuk, amit akkor hiányolunk magunkból, de elfelejtjük, hogy bennünk is van valami, amit mások pont ugyanúgy irigyelnének. Közben egyre többen érzik úgy, hogy ha nem mutatnak fel elég sikert, szépséget vagy élményt, akkor kevésbé érvényesek ebben az online világban. Mintha az értékünket a posztok száma vagy minősége határozná meg.

A közösségi média, különösen az Instagram és a TikTok, ezt az érzést felnagyítja. Itt minden gyors, szép, és tökéletesnek tűnik. Ha épp gyengébb napod van, könnyű belecsúszni abba, hogy mások ragyogásában a saját fénytelenséged látod meg. Egy mosolygós kép alatt is lehet üresség, egy naplemente mögött is lehet kimerültség. Csak erről nem beszélünk. Őszintén? Nem nagyon tudok „leszállni” ezekről a platformokról. Néha érzem, hogy kéne egy kis szünet, de aztán mégis újra ott találom magam, egy újabb storyban, egy újabb posztnál. Mintha lenne bennük valami vonzó, ami azt ígéri: ha nézel, talán választ kapsz valamire. Pedig legtöbbször csak újabb kérdéseket találsz.

Nemrég olvastam, hogy a fiatal felnőttek 60%-a szerint a közösségi média negatívan befolyásolja az önképüket. Ez nem meglepő. Ebben a folyamatos összehasonlításban könnyű elveszíteni azt, akik valójában vagyunk.

De azt is érzem, hogy van kiút. A válasz talán az, hogy meg kell tanulnunk észrevenni a saját értékeinket. Amikor igazán tisztában vagyunk a képességeinkkel, az erősségeinkkel, amikor tudjuk, hogy mi miben vagyunk jók, kik vagyunk valójában, akkor nem lesz szükségünk arra, hogy másokhoz mérjük magunkat. Ez nem könnyű, főleg nem egy olyan világban, ahol mindenki a legjobb arcát mutatja. De pont ezért lenne fontos megtalálni azt, amit magunkban igazán szeretünk. Mindenki más, és mindenkinek megvannak a gyengeségei, csak ezeket a közösségi médiában nem látjuk. Ott nem posztolunk a bizonytalanságról, a könnyekről, az elbukott tervekről. Pedig azok is hozzánk tartoznak.

Én mostanában próbálok tudatosabb lenni ebben. Időnként megkérdezem magamtól: „Tényleg ezt akarom nézni most? Vagy csak elmenekülök valami elől?” És ilyenkor próbálom más szemmel nézni magamat is, nem a hiányokra fókuszálni, hanem azokra a dolgokra, amiket szeretek magamban. Mert a legfontosabb összehasonlítás talán nem másokkal történik, hanem saját magunkkal. Azzal, akik voltunk és akikké válni szeretnénk.

Kiemelt fotó: Mrigendra Bharti

Mármor Viktória,
Nagyváradi Egyetem, Óvó- és tanítóképző szak,
II. év