bia

Colleen Hoover: Reminders of Him

Könyvajánló Biankától

„Van az a pillanat, amikor úgy érzed, hogy valaki a lelked legmélyére lát, és pontosan azokat a fájdalmas pontokat érinti, amikről talán te magad sem szeretsz beszélni?” – A Reminders of Him pont ilyen könyv.

A történet főszereplője Kenna Rowan, egy fiatal nő, aki öt év börtönbüntetés után tér vissza abba a kisvárosba, ahol mindent elveszített: a szerelmét, a szabadságát, és ami a legfájóbb, a gyermekét. Kenna múltja nehezen felejthető, hiszen a város szemében ő az, aki miatt egy szeretett fiú már nincs többé. Kenna azonban nem menekül – épp ellenkezőleg. Az egyetlen vágya, hogy valahogyan a közelébe kerülhessen a lányának, Diemnek, akit soha nem ismerhetett meg.

A cselekmény ott veszi kezdetét, hogy Kenna szabadulása után egy idegenként próbál boldogulni a saját életében, miközben mindenki hátat fordít neki. Próbál észrevétlen maradni, mégis a sors hamar összehozza őt Ledger Warddal – a férfival, aki nemcsak a város köztiszteletben álló tagja, hanem a gyermeke nevelőapja is. Ledger számára Kenna felbukkanása felkavaró és elfogadhatatlan. Évek óta óvja Diemet, és mindentől távoltartaná, ami fájdalmat okozhat neki – főleg a múltjától.

A kezdeti feszültség és kölcsönös ellenszenv azonban lassan, rétegről rétegre bomlik le. Hoover finoman, szinte észrevétlenül vezeti az olvasót végig azon a folyamaton, amikor a harag, az előítélet és a düh helyét elkezdik átvenni a megértés, az empátia és a megbocsátás csírái.

A regény különlegessége, hogy két szemszögből követhetjük az eseményeket: Kenna és Ledger váltakozó nézőpontjain keresztül tárul fel a múlt és a jelen összetett szövedéke. Eközben a szerző fokozatosan tárja fel, mi is történt valójában azon a tragikus éjszakán, és hogyan jutott el idáig Kenna – az a lány, aki fiatalon, tapasztalatlanul, fájdalmakkal a szívében hozott döntéseket, melyek egy életre megpecsételték a sorsát.

Kenna útja megrendítő, tele belső vívódásokkal, gyásszal és bűntudattal, miközben mindvégig kapaszkodik a reménybe: hogy talán még van számára megbocsátás, és talán még visszatalálhat ahhoz az egyetlen emberhez, akiért érdemes küzdenie – a saját lányához.

A Reminders of Him nemcsak egy szerelmi történet. Sokkal inkább egy fájdalmas, de mégis szép utazás arról, hogy a múlt hibái nem feltétlenül kell a jövőt is tönkretegyék. Arról, hogy a gyász nem mindenkinél ugyanúgy zajlik, és hogy néha a legnehezebb dolgot kell választanunk: megpróbálni megbocsátani – másoknak és önmagunknak is.

Ajánlom azoknak a könyvet, akik már ismerik és szeretik Colleen Hoover írásait, hiszen ahogy megszokhattuk tőle, rendkívül érzelmes, hiteles és fájdalmasan valóságos. A történet fokozatosan bontakozik ki, a kezdeti falak lassan omlanak le, a feszültség és a kimondatlan érzések pedig szinte tapinthatók. A könyv lapjain keresztül az olvasó végig azt érzi, hogy ez akár a való életben is megtörténhetne – pont ettől annyira megrázó és felejthetetlen.

Ez egy történet a gyászról, a második esélyekről, a hibák elfogadásáról és a reményről szól – azoknak, akik hisznek abban, hogy még a legsötétebb múltból is van kiút, miközben arra kérdez rá: vajon mennyire ismerhetjük a másik ember teljes igazságát?

Kiemelt fotó forrása: https://el-fagala.com/product/reminders-of-him-by-colleen-hoover-2/

Bántó Bianka,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év