Alak a sötétben – Geréd Zsófia novellája

Mindenki azt állítja, furcsa vagyok. Én nem értek egyet ezzel. Csak egy ember vagyok, aki szeret megbújni a sötétben. Vagy talán mégsem? Hosszú, rögös út vezetett el idáig. Melyet még sosem meséltem el senkinek. Azt hiszem, eljött az ideje.

Történetünk pontosan úgy kezdődik, ahogy azt mindenki várná. Megszülettem. Viszonylag szokványos gyerekkorom volt. Igazán nem panaszkodhatok. A bajok csak később kezdődtek…

Éjszaka volt. Hogy pontosan hány óra, arra már senki sem emlékszik. Álmatlanságban szenvedtem. Így az éjszakáim azzal teltek, hogy az utcákat jártam. Mindig egy megszokott szakaszt jártam végig. Ki a lakásból, le a lépcsőn, a második utcánál balra, át a parkon, végig a sikátorok előtt, jobb kanyar, három utca, fel a lépcsőn, és be az ajtón.

A mai este sem volt más. Már félúton jártam. A sikátorok előtt haladtam el. Közben üvöltött zene a fülemben. Ezért sem hallhattam, ahogy a végzet keze egyre közelebb lopakodik. Elmerültem saját világomban. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha is megtörténik a kimondhatatlan.

Rossz érzések kerítettek hatalmukba. Először elhessegettem azzal az indokkal, hogy biztos csak az alváshiány miatt képzelődök. De nem akart múlni. Egyre csak erősödött. Hátrafordultam, először semmit sem láttam. Ennek meg kellett volna nyugtatnia, de helyette csak tovább fokozta a bennem fortyogó feszültséget.

Számtalanszor megismételtem, mintha csak valami furcsa mantra lenne. Öt lépés, aztán hátrapillantok a jobb vállam felett, és megbizonyosodok róla, hogy nincs ott semmi. Nem is volt, hisz nem is lehetett, egészen addig, míg el nem értem a sarkot. Már terveztem, hogy befordulok jobbra, amikor egy pillanatra megtorpantam, és még egyszer hátrapillantottam.

Az egyik sikátorból ekkor fordul ki egy alak, és elindult felém. Fekete pulcsit viselt, kezeit a zsebébe rejtette, arcát eltakarta a fejére húzott kapucni. Olyan könnyedséggel lépkedett, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az éjszaka közepén sétálgat. Mintha csak magamat látnám.

Azonnal menetirányba fordultam, és folytattam utamat abban a hiú reményben, hogy tévedek.

Teljesen lehalkítottam a zenét. Így csak a cipőm kopogása zavarta meg az utca csendjét. Mintha egyedül lennék. Egy pillanatra megálltam. A kopogása elhallgatott. Nem mertem hátranézni, csak sejtettem, hogy ő is ugyanígy tett. De miért? Mit akar? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben, miközben a pánik kezdett eluralkodni rajtam.

Megszaporáztam lépteim. Már csak pár sarok választott el az otthon biztonságától. Kipp-kopp. Már meg sem próbált velem egyszerre lépni. Minden pillanatban egyre közelebb ért hozzám. Szinte éreztem markát, ahogy torkomat fojtogatja.

Még egy kicsi. Már csak az utca végéig kell eljutnom. Ekkor már futottam. Tüdőmből kiszorult a levegő, ahogy minden méltóságomat felejtve sprinteltem, még a cipőmből is majdnem kiléptem, de az sem érdekelt volna, ha elhagyom. Csak érjek már haza. Üldözőm szorosan a sarkamban. Végre. Már csak pár lépés. Hármasával szedtem a lépcsőket egészen a második emeletig. Egyszer sem mertem hátrafordulni. Attól tartottam, ott fog állni az orrom előtt készen rá, hogy elragadjon.

Megkönnyebbültem, amikor végre átléptem otthonom küszöbét. Gondolkodás nélkül vágtam be magam után az ajtót, ami hatalmasat csattant. Majd halk zárkattanás, még a cipős szekrényt is odatoltam, ami nyikorogva adott hangot nemtetszésének a kényszerű helyváltoztatást illetően. Legalább háromszor ellenőriztem minden ablakot, hogy biztosan ne juthasson be.

Csak lassan sikerült megnyugodnom. A másodpercek, mintha kompenzálni akarták volna hevesen dobogó szívverésem, és kétszer olyan lassan teltek, mint ahogy az illett volna. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire eltelt egy óra, de úgy festett, feladta, így úgy döntöttem ideje lefeküdnöm, abban a reményben, hogy ha sikerül elaludnom, elfelejtem ezt az egészet.

Épp a tükröt tisztítottam meg a párától, amikor megpillantottam. A hátam mögött állt. Végre láthattam üldözőm arcát, mely az enyémet viselte…

Geréd Zsófia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év