A vakációt mellőzve

A nyár javában tombol, a vakáció és az igazi pihenés ideje pedig most indult be igazán – és én ismét itt vagyok egy cikkel, amelynek címe talán elsőre gyanút kelt az olvasókban.

Nagyon szeretem a nyarat, mert meleg, pihentető, zajos, és – ha fogalmazhatok így – „mindig a legjobbkor jön”. De egyetlen nyár sem lesz már olyan, mint kisebb koromban. Persze most is lehetőséget ad a kikapcsolódásra, a szabadidős programokra, és néha még arra is, hogy délig aludjak. Csakhogy már nem olyan önfeledten, gondok nélkül, mint a régi szép időkben.

Minden nyáron egyre több nehézséggel találom szemben magam, ami egyszerre ijesztő és stresszes is. Az elmúlt két-három nyárban például mindig azon aggódtam, hogy milyen lesz az új lakás, az új közösség, ahová majd be kell illeszkednem a következő tanévben. Ehhez gyakran társultak a versenyek és vizsgák eredményei, vagy maga a tudat, hogy ezek várnak rám a közeljövőben.

Összességében tehát a nyaraim ma már sokszor tanulással, stresszel és izgulással telnek – nem úgy, mint régen, amikor a legnagyobb problémám az volt, hogy ha homokvárat építek, egyformán kell használnom száraz és vizes homokot is. Vagy az, hogy hogyan rejthetem el anyukám elől a pohár darabjait, amit véletlenül eltörtem, amikor ráugrottam az ágyam azon részére, ahová eldugtam.

Lehet, hogy ez túl személyesnek tűnik, de igaz. És ha visszatérünk az eredeti témához: valóban ezek voltak régen a legnagyobb gondjaim. Most, az érettségi kapujában, ennél már sokkal komolyabb dolgok nyomasztanak. Például az érettségi tételek, amelyek visszakérdezése és megválaszolása akár az egész jövőmet is befolyásolhatja.

Szerencsére azonban az iskolám tanárai figyelnek arra, hogy ezeket a problémákat ne vigyük túlzásba. Igyekeznek szépen haladni a leckékkel, leadni minden kötelező anyagot, így ha év közben nem is, legalább nyáron egy kicsit visszatekinthetünk a gyerekkor gondtalanabb éveire.

Persze, ebben az időszakban a tanulás fontos és sok mindent befolyásol, de a mai cikkemben mégis arra törekszem, hogy néhány érettségi tételt és művet egyszerűen, érthetően elmagyarázzak – hogy azok, akik érintettek, kiválogathassák belőle, amire szükségük van, aztán visszatérhessenek a már nagyon várt nyár élvezetéhez.

Fogadjátok sok szeretettel a cikkemet!

Az arany ember – Jókai Mór regénye (1872)

A művet a romantika korszakának egyik legismertebb és legjelentősebb társadalmi regényének tekintik, amely gazdasági eszméket, ugyanakkor pedig a boldogság keresésének folyamatát tárja az olvasók elé. A könyv főszereplője Timár Mihály, egy sokak által nagyon jól ismert hajóskapitány, aki ennek az „utazásnak” a központi szereplője, és akinek „arany” életéről olvashatunk.

A cselekmény először mint természetleírás jelenik meg, amelyben hirtelen feltűnik az említett hajóskapitány hajója, a Szent Borbála, amelyen – mint mindig – most is rengeteg utas található. Többek között Mihály, Fabula János, a hajó tulajdonosa Trikalisz Euthym (azaz Ali Csorbadzsi) és ez utóbbi lánya, a fiatal Tímea is a fedélzeten van. Ugyan egy veszélyt a nyílt vízen sikerül elkerülniük, a végén az úgynevezett Senki szigetén találják magukat, amely – mint utóbb kiderül – nem is a senkié, azaz nem lakatlan, ugyanis hamar megismerjük a lakókat is Teréza és lánya, Noémi személyében.

Timár Mihály végül visszaviszi a hajót a kikötővárosba, amely idő alatt Tímea apja meghal, és mint „arany ember”, Timár úgy hiszi, hogy az ő kötelessége a lány gondját viselni. Ez nem is meglepő, hiszen a búza között megtalálja a halott kincseit. Időközben a Brazovics családhoz költözik a fiatal pár (amely fiatal női tagja ugyan hálás, de sajnos nem szerelmes), akikről tudniillik, hogy lányukat, Athaliát is a nemes fiatalembernek szánták.

Az idő telik és múlik, Timárból pedig „arany ember” lesz, amely által megjelenik az arany ember, a Senki szigete, majd pedig a Hold szimbóluma is. Az „arany ember” nevet akkor szerzi, amikor mindamellett, hogy jót cselekszik mindenkivel, még a gazdasági szempontokat is felhasználva képes meggazdagodni.

Azonban ez lenne-e a boldogság számára? Boldogítja-e a pénz? A válasz a kérdésre természetesen nem, ugyanis Timár visszatér a Senki szigetére, ahol új életet kezd Noémivel, és bár rengeteg megpróbáltatással találkozik, mégis boldogabbnak találja magát, mint a pénzzel teli világban.

Az utolsó fejezetekben Tímea is megtalálja a boldogságot Kacsuka személyében, aki iránt nem csak hálát, de szerelmet is érez. A könyv lényege valójában azt taglalja, hogy a pénz nem boldogít, azonban arra a kérdésre, hogy helyesen cselekedett-e Timár, csak mi legbelül kaphatjuk meg a választ.

Édes Anna – Kosztolányi Dezső regénye (1926)

Kosztolányi Dezső viszonylag rövid terjedelmű regénye újfent megpróbálja a lelket, a lélek sérelmeit és a ki nem mondott szavak súlyát boncolgatni. A történet főszereplője, hivatalos nevén Édes Anna, aki egy nap a Vizy házaspár, Angéla és Kornél bejárónője lesz, ami mindenképp megváltoztatja mindkét fél egész életét.

A házaspárról fontos tudni, hogy az elmúlt időszakban rengeteg bejárónő megfordult náluk, az ok, amiért ott hagyták őket, pedig legtöbbször nem más volt, mint a család részéről a felmondás. Kornél egy politikus volt, aki mindamellett, hogy nem törődött feleségével, még meg is csalta (bár e kettő összefügg), Angéla pedig teljes mértékben bele volt betegedve a 7 éves kislányuk halálába, amely iránti fájdalmát talán egy kicsit a bejárónők keresésével csillapította.

Az eddigi náluk levő hölgyek közül azonban Anna, a vékony termetű, kissé elhanyagolt külsejű és sosem panaszkodó lány volt az, aki leginkább elnyerte tetszésüket – attól függetlenül is, hogy ezt sosem mutatták felé, sőt, mintha inkább büntették volna érte. A „cseresznye az úgynevezett tortán” pedig nem más volt, mintsem hogy számtalanszor megalázták a lányt, többször még a lakásban élő orvos- és ügyvédpár előtt is, amely különleges módon csak az idős orvosnak tűnt fel.

A lelki terror és a szavak általi erőszak eredményeként egy esti mulatozás következtében Anna véget akart vetni ennek a keserű helyzetnek, és kioltotta munkáltatói életét. Ami igazán meglepő lehet az egész történetben, pedig nem más, mint a tény, hogy Anna nem menekült el a bűntett után, hanem ott maradt, ami jelezte, hogy a tettet csupán lelki kimerültsége és talán félelme miatt követte el.

A kérdés pedig annyi: ki volt a hibás a házaspár haláláért? Anna, vagy talán a házaspár maga?

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály