Karády Katalin

Az erős nő, a végzet asszonya. Az a femme fatale, aki meghódította egész Magyarország szívét drámai, teljesen egyedi jellemével és viselkedésével. Egy igazi egzotikus jelenség volt – akit a sok sérelem sem tört meg teljesen, és aki így nemcsak a maga életében, hanem mások szívében is tovább él.

Kanczler Katalin Mária, vagy ahogyan később mindenki ismerte: Karády Katalin, 1910. december 8-án született Kőbányán. Rendkívüli szegénységben nőtt fel, hiszen hét testvére volt, ráadásul apjuk verte is őket. Édesanyja Lőrinc Rozália, apja Kanczler Ferenc volt. Az első világháború miatt öt évet Svájcban és Hollandiában töltött nevelőszülőknél.

Már hazatérésekor is kilógott a többiek közül. Apja halála után férjhez ment – 1930-ban hozzáment egy nála 18 évvel idősebb férfihoz, de három év múlva el is váltak.

Karády Katalin a magyar női filmikonok egyik legnagyobb alakja lett. Mint sokan mások, ő is színjátszással kezdte, és csak később fordult a filmszínészet és az éneklés felé. 1936-ban kezdett színészi tanulmányokba, és amikor felfedezte Egyed Zoltán – aki a művésznevét is adta –, a menedzsere lett. Első fellépése a Jób Dániel színházban volt, Az asszony és az ördög című darabban. 1939 és 1941 között a Pesti és a Vígszínház színpadán is láthatta őt a közönség.

Első mozifilmje rögtön főszerep volt – a Halálos tavasz-ban játszotta a felejthetetlen Rablen Editet. Így lett Karády Katalin a kor dívája, a végzet asszonya, szexszimbólum. Teljesen sajátos, erotikusan búgó hangjával és különleges kisugárzásával kitűnt a többiek közül. Összesen 24 filmet forgattak le vele – ebből 4 rövidjátékfilm, a többi rendes mozifilm. És mindegyikben főszerep.

Viszont ahogy Magyarország egyre szélsőségesebb lett, Karádyt is fokozatosan kitaszították a közéletből meg a színészi világból. Sok zsidó barátja volt, sőt, később több üldözöttet bújtatott is. Emiatt elfogta a Gestapo, megverték, megkínozták. A végén mindenét elvették. Szinte teljesen nincstelen lett.

Majd a háború végeztével, az új Magyarországon, már csak egy mozifilmben szerepelt, meg néhány színjátékban a színházakban. Már nem kellett a kommunizmus korszakának. Ezért megszökött a barátaival – hiszen ne csak egyedül szökjön. Sikeresen átjutottak Ausztriába, majd egy csomó helyet bejárt, volt Brazíliában is.

De amikor megkapta a vízumot, beköltözött az Egyesült Államokba. New Yorkban kalapszalont vezetett, meg volt pár fellépése is, saját lemezt is kiadott, de eléggé visszahúzódó életet élt.

Sándor Pál filmrendezőnek pedig sikerült 1979-ben interjút készíteni vele, ami még most is megtekinthető, hiszen másfél napot vele töltött. Karády azonban nem engedte, hogy túl közeli fotót készítsenek róla.

A hetvenedik születésnapjára visszahívták Magyarországra egy vizitre, de ő csak egy kalapot küldött maga helyett. 1980. február 7-én halt meg rákbetegségben, és Magyarországon temették el.

Egy igazi jelenség volt a maga korában. Megalakult az úgynevezett Karády-kultusz. Rajongói klubok alakultak, fiatal nők úgy viselkedtek, úgy öltözködtek, mint ő. Nem is csak egy színész volt, hanem ikon, idol az emberek szemében. Az az idol, aki a gyönyörével a veszteségbe húzza a férfiakat.

Összességében Karády volt az első olyan színész Magyarországon, aki ilyen hatalmas kultuszt teremtett maga köré. Megalkotott felejthetetlen karaktereket, és felejthetetlen hangjával érzelmes dalokat énekelt el.

Kiemelt fotó: Archív fotó

Üveges István,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. A osztály