Nincs több üzenet – Pap Nikoleta versei

Az üres ablak

A virágok már rég meghaltak,
Nagy a csend.
Kopogtatok jobbra-balra,
De nincs senki sem odabent.

Az üres ablakokat nézem,
Közben az emlékeket idézem.
De nem jut eszembe az a pillanat,
Amikor a két karomban tartalak.

Az üres ablakok csendje tekint rám,
Kérdezik nagy némassággal,
„ismét magadra maradtál?”

Ez lenne a vég?

Nem jön több üzenet,
A telefon sötéten hallgat.
Nem jön több szerelmes levél,
Olyan, ami egy csepp szeretettel felér.

Nincs több hősies kiáltás,
Nincs több végtelen imádás.
S nincsen több én és te,
Ez lenne a történetünk vége?

Csengő

Édes kis csiling,
Elveszed az eszemet,
Teljesen a hangod köré
Csavarod a fejemet.

Nem egy durva kolomp,
Csak egy drága szólam,
Amelyből rögtön tudom,
Hogy minden ember jól van.

A csengő cseng
És hozza a levelem,
Pedig bennem minden seb
Még eléggé eleven.

Az eleven sebek a legveszélyesebbek,
Hisz utat engednek a gyönyörű szemeknek.
A szemek tekintete a csengőt keresi,
A fülem belső tere a zenéjét szereti.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály