
Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
„Mi volna, ha ilyen lehetne az élet is? Hogy csak a boldog részét tartsuk meg, és semmit se a szörnyűből – még a kicsit kellemetlent is mellőznénk. Ha a rosszat kivágnánk és csak a jót tartanánk meg?”
Könyvajánló Biankától
Theodore Finch egy megsebzett középiskolás, aki fiatal kora ellenére számos nehézséggel kellett már szembenézzen. Talán emiatt is találja elbűvölőnek az elmúlás gondolatát, amivel lassanként kísérletezni is kezd, hogy mégis mily módon vessen véget a saját életének. Ám bárhogy is igyekezett, a világ jó és rossz dolgai – legyenek azok bármilyen aprók is – minden egyes alkalommal megakadályozták benne.
Violet Markey úgy él, hogy csak a jövőbe néz, számolja a napokat az érettségiig, csak hogy mihamarabb elhagyhassa a várost, ahol jelenleg él, hiszen minden a nővére halálára emlékezteti. Felemésztő bűntudattal él, magát hibáztatva a balesetért, miután nővére mellette halt meg egy autóbalesetben.
A két összetört fiatal egy véletlen, de ugyanakkor hihetetlen találkozás révén ismerkedik meg, amikor Finch ismételt öngyilkossági kísérlete során felmászik a suli óratornyára, hogy tervei szerint leugorhasson a mélybe, elégtételt adva mindazoknak, akik furcsának tartják, és megszabaduljon az állandó szekálástól. Egyre erősebben él benne a mások által rábélyegzett „nem vagyok normális” szerep súlya. Ekkor az óratorony párkányán találkozik Violettel, akit a bűntudat vezetett a párkány széléig. Ott, a két démonjaival küzdő fiatal sorsszerű találkozása megváltoztatja mindkettejük életét – bár még nem tudják, ki menti meg a másikat.
Ahogy telik az idő, egy közös projekt kapcsán ismét találkoznak, amikor is azt a feladatot kapják, hogy „fedezzék fel a természet csodáit”. Finch és Violet – maguk sem tudva róla – egy sokkal fontosabb utazásra indulnak el, ahol bajtársra találnak egymásban, és fokozatosan felfedik a másik előtt a saját démonjaikat. Egymást támogatva haladnak ezen az úton, ahol Finch önmagára talál Violet mellett, míg Violet a fiú segítségével felhagy a napok számolásával, és bátorságot kap egy új élet kezdéséhez. Ám ahogy Violet világa egyre inkább kitágul, Finché úgy kezd el zsugorodni, és teljesen beletemetkezik a depresszióba.
„Számodra az adhat reményt, ha elfogadod az életedet olyannak, amilyen most, mert örökre megváltozott. Ha erre képes vagy, a vágyott békét meg fogod találni.”
A Veled minden hely ragyogó című könyv egy különleges szerelmi történet, amely súlyos üzenetével hívja fel magára a figyelmet. A könyv számos, tabunak számító témát érint, mint például a mentális betegségek és az öngyilkosság. A két szereplő, az őket körülvevő elvárások, a beskatulyázás, a címkézés és a törékeny lelki egyensúly béklyója végig ott lebeg a váltott szemszögű elbeszélés során. Remekül bemutatja az olvasónak ezeket a mentális betegségeket, valamint a hozzájuk tartozó gondolatmenetet és lelkiállapotot.
Összességében a könyv egy tragikus történetet mesél el, rengeteg mondanivalóval, amelynek valóságalapja is van – ahogyan azt a szerző az utószóban is kifejti.
A könyv olvasása belőlem számos érzelmet váltott ki. Voltak könnyedebb, viccesebb jelenetek, de a történet sosem akart többnek látszani, mint ami, és nem tért el a komoly témától. Olvasás közben végig megőrizte a szomorkás, komor hangvételt, miközben a szereplők súlyos mondatokat ejtettek ki, amelyek az olvasót is elgondolkodtatták.
Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik nem egy könnyed olvasmányra vágynak, hanem valami többre – olyasmire, aminek mondanivalója van, és kézzelfogható problémákat tár elénk. A könyv olvasása garantáltan átértékelteti az emberrel a saját értékeit, viselkedését és akár az egész életét is. Egy biztos: egyetlen szem sem marad szárazon.
„Arra jövök rá, hogy nem az számít, mit hozol el magaddal, hanem hogy mit hagysz ott magadból.”
Bántó Bianka,
Partium Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év
