jó kislányok (1)

Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz

Könyvajánló Nikitől

Alapjáraton sosem tartoztam azon emberek közé, akik éltek-haltak ezekért az úgynevezett bestseller könyvekért, az erre való okom pedig nem más volt, minthogy folyamatosan ugyanazzal a szállal találkoztam minden egyes könyvben. Bármiféle rosszindulat nélkül, de szerintem bizton kijelenthetem, hogy néhány kortárs író és írónő ugyanazt a történetet, cselekményfolyamatot vezeti végig minden könyvében, sok esetben csak a szereplők neveit kicserélve. Nem szeretnék konkrét könyvekre kitérni, de biztosan mindenkinek eszébe jut a tipikus cselekmény, amikor az elnyomott, csendes, mindenki által kevésbé ismert, jó tanuló vagy esetleg zenéléssel foglalkozó lány valami különös módon kapcsolatot kezd el kialakítani az iskola legmenőbb, motoros és nagy baráti társasággal rendelkező rossz fiújával. A történetben tovább haladva a lány végül megváltoztatja a fiú életét, aki ezért cserébe, már ha fogalmazhatok így, beleszeret a lányba, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Ha szerencsénk van, a későbbiekben megjelennek új részek is, amelyek ennek a változásnak a nehézségeit taglalják, ám a végkifejlet szinte mindenhol ugyanaz: a boldog és örökké tartó szerelem.

Ezzel egyébként semmi gond nincs, hiszen ha valamelyikük meghalna, vagy valami tragikus vonalba haladna a történet, nyilvánvaló módon az esne rosszul az olvasóknak, de ebben a kissé megszokott formában elég sokszor unalmas tud lenni. Mindemellett pedig, ahogy mondtam, függetlenül attól, hogy hány száz oldalas az adott könyv, úgyis ugyanaz marad a végkifejlet.

S visszatérve az első bekezdésem legelső mondatához, nagyon sokszor ez a fajta megszokottság az, ami nem tud rávenni arra, hogy egy frappáns című, ám köztudottan nagyon megszokott témájú könyvet vagy könyvsorozatot elolvassak, vagy egyáltalán belekezdjek.

Azonban az idei tanév végén, mint ajándék, kaptam egy biztosan nagyon sokak által ismert könyvet, amire végül is azt mondtam, hogy ha már megkaptam, csak illik elolvasni, és mondanom sem kell, hogy életem egyik legfelemelőbb érzése és legjobb döntése volt. A könyv alkotója Holly Jackson, a frappáns és személyemet felcsigázó könyvcím pedig nem más, mint a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz.

Ahogy említettem, elsősorban a címe volt érdekes számomra, ugyanis, mint könyv, valóban úgy lehetett tekinteni rá, mintha nemcsak a cím, de valóban a benne rejlő leírások is egy kézikönyv lennének egy elég különös és hátborzongató dologhoz, ami a gyilkosság.

Természetesen az olvasás közben is éreztem, hogy egy nagyon izgalmas könyvet olvasok, azonban csak amikor szinte egy délután alatt befejeztem, akkor éreztem, hogy bizony néhány hét elteltével is a hatása alatt leszek. S ugyan csak néhány nap telt el a könyv befejezése óta, még mindig hatalmas izgalom van bennem, amely arra késztet, hogy a Majomsziget olvasóival is megosszam a könyv cselekményét, és mivel nem akarok a belső hangnak nemet mondani, ezért pontosan ezt is fogom tenni az elkövetkező néhány sorban.

Fogadjátok nagyon sok szeretettel annak a könyvnek a bemutatását, amely megváltoztatta a véleményem a bestseller művekről!

Holly Jackson

Holly Jackson 1992. december 6-án született Angliában, és a most 32 éves írónő brit krimiíróként tevékenykedik. Mindig is nagyon leleményes, okos és kreatív személyiség volt, valószínűleg ezért választotta ezt a szakot az egyetemen, amelyet kitűnő eredményekkel végzett el. Bár már 15 éves korában kiadott egy regényt, a világ által legismertebb munkája mégis az általam is említett könyv, melynek címe A Good Girl’s Guide to Murder, amit magyarul helyesen Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz címen ismerünk. Ez a regény 2019-ben jelent meg, és bár a történet kielégítő befejezéssel zárult, mindenki izgatottan várta a folytatásokat, amelyek végül 2020–2021 között kerültek kiadásra.

A cselekmény

A könyv cselekménye 2017 nyarán kezdődik, amikor is egy 17 éves lány, Pippa Fitz-Amobi, egy iskolai projekt keretein belül elhatározza, hogy felgöngyölíti azt az öt évvel ezelőtt történt ügyet, amely napjainkig is megzavarta kisvárosa, Little Kilton életét. Tudniillik az esemény, amely ennyire felkavarta az ottaniakat, egy akkor 18 éves lány, Andie Bell eltűnése volt, amit nem sokkal azután a barátja, Sal Singh öngyilkossága követett. Bár sokan úgy tartották, hogy a megoldás egyértelmű: biztosan Sal ölhette meg a barátnőjét, valószínűleg féltékenységből, majd amikor már nem bírta tovább, végzett magával, Pippa számára ez a végkifejlet nem adott teljes magyarázatot. Elsősorban felvette a kapcsolatot Sal Singh öccsével is, aki az eset idején 15 éves volt, és azóta egyetlen napja sem telt nyugodtan, hiszen mindenki gyilkosként emlegette őt és családját. Meglepő módon a fiú, testvére miatt, eldöntötte, hogy segít Pippának a nyomozásban – akkor még mit sem sejtve arról, mekkora lavinát indítanak el.

Pippa elsősorban felvette a kapcsolatot Sal és Andie barátaival is, hátha megtud valamit az esetről. Azon az estén Sal, Max, Naomi és még két barátjuk Max lakásán szórakoztak, míg Andie otthon vigyázott tőle egy évvel fiatalabb húgára, Beccára. A nyomozók által folytatott beszélgetések és kutatások során kiderült, hogy Andie épp abban az időpontban hagyta el a házat, amikor állítólag Sal is elment a buliból, így a barátai elmondása szerint nem volt alibije a gyilkosság idejére.

Miután Pippa a nyomozás során kihallgatta Maxet és Naomit, aki a legjobb barátnőjének, Caranak a nővére, rájött, hogy tovább kell nyomoznia, és fel kell vennie a kapcsolatot Andie barátnőivel is. Később furfangos módon megtudta tőlük, hogy a lány rossz kapcsolatot ápolt az apjával, Jasonnal, és egy idősebb férfivel is találkozgatott. A további beszélgetések során kiderítette azt is, hogy a mindenki által kedvesnek és tökéletesnek látszó Andie valójában gonosz volt, sokan szerették volna megölni, valamint drogokat is árult különböző bulikon.

Minden egyes nyom által Ravi és Pippa úgy érezték, hogy távolabb kerülnek az igazságtól, és drogdílerek, rendőrök, valamint régóta ismert ismerősök csapdájába esnek. Mindezek ellenére a helyzet akkor kezdett igazán rémisztővé válni, amikor Pippa fenyegető leveleket kapott az illetőtől, miszerint, ha nem hagyja abba, nagy bajba kerül. Ezek azonban mégis hajtották a fiatalokat, hiszen így már biztosak lehettek abban, hogy nem Ravi testvére, Sal végzett Andie-vel. De ha nem ő, akkor ki? És ha nem ő ölte meg Andie-t, akkor Sal miért és ki által halt meg? A könyvből kiderül.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály