
Érdekességek a napraforgóról
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mindig mosolyra húzom a szám, ha napraforgót látok. Van benne valami igazán nyárias, meleg és derűs, és közben annyi izgalmas dolog kapcsolódik hozzá, hogy muszáj volt összeszednem pár érdekességet róla.
Kezdjük ott, hogy a napraforgó valójában nem is egy virág, hanem több ezer apró virág együttese. A sárga szirmok csak „díszek”, a középső rész viszont telis-tele van kis csöves virágokkal. Én személy szerint nagyon meglepődtem, amikor a neten keresgélve ezt megtudtam!
Ami viszont szerintem a legmenőbb benne: a fiatal napraforgók követik a Napot az égen, reggeltől-estig forognak vele együtt, ezt pedig heliotropizmusnak hívják (igen, nehéz szó). Felnőtt korukra viszont már úgymond „lenyugszanak”, és kelet felé fordulva maradnak.
A napraforgó magjai pedig nagyon szuperek, mivel ehetőek, egészségesek, tele vannak E-vitaminnal, magnéziummal, és persze belőlük készül a jól ismert napraforgóolaj is.
Ez a virág Amerikából származik, és már több ezer éve termesztik. A magok elrendeződése pedig nem akárhogy történik: a híres Fibonacci-spirál szerint, ez pedig nemcsak látványos, hanem hihetetlenül hatékony is, mivel emiatt fér el annyi mag egy helyen!
Nem mellesleg, a méhek is imádják, mivel virágport és nektárt is ad bőven, tehát nemcsak szép, hanem nagyon hasznos is. Ráadásul, a napraforgó a boldogság, a remény és a hűség szimbóluma.
És egy kis fun fact a végére: a valaha mért legmagasabb napraforgó több, mint 9 méteres volt! (ez pedig kb. egy háromemeletes ház magassága)
Nagyon remélem, hogy élveztétek ezeket az érdekességeket a napraforgóról, mert nekem őszintén nagyon tetszett az, hogy ennyi mindent megtudhattam róla, és most már nem csak a szépsége miatt fogom csodálni – hiszen tudom, mennyire hasznos is számunkra!

Kiemelt fotó: Pinterest
Balogh Gabriela,
Margitta
