Az ördög Pradát visel inspirációja

Sokan emlékszünk rá, milyen erősen hatott ránk Az ördög Pradát visel – akár azért, mert imádtuk, akár csak azért, mert máig élő popkulturális hivatkozási pont maradt. Egyvalami biztos: Miranda Priestly karakterét nehéz elfelejteni. A kőkemény, mégis elképesztően profi főszerkesztő alakja egyszerre volt félelmetes és lenyűgöző – különösen azok számára, akik valaha is dolgoztak (vagy dolgozni fognak) szerkesztőségben, médiában vagy bármilyen hierarchikus szervezetben.

Most, hogy érkezik a film folytatása, újra előkerül a kérdés: ki is valójában ez a nő, és miért működik még mindig ennyire erőteljesen a figurája? Ennek kapcsán úgy döntöttem, utánajárok annak a valódi személynek, akiről Miranda Priestly karakterét mintázták. Spoiler következik: nem egy kitalált rémalak, hanem egy hús-vér nő, aki évtizedek óta uralja a divatvilágot – méghozzá nem is akárhogyan.

Miranda Priestly karakterének megformálásához nem kellett messzire menni a fikció világában – az inspiráció ugyanis nagyon is valós: Anna Wintour, a Vogue legendás főszerkesztője, akit sokan a divatvilág „vaskezű királynőjeként” ismernek. Most, 37 év után visszavonul a pozíciójából – ez pedig tökéletes alkalmat ad arra, hogy jobban megismerjük, ki is állt valójában Miranda mögött.

Anna Wintour személyisége legalább annyira összetett, mint amilyen szigorú. Az irodai legendák szerint volt időszak, amikor egyszerre kilenc asszisztense dolgozott mellette – ennek ellenére kevesen maradtak hosszú távon, mert a vele való munka embert próbáló követelményekkel járt. Például az egyik asszisztens csak azért nem kapott meghosszabbítást, mert túl nagy, feltűnő logókat viselt a ruháin –

Wintour ugyanis úgy tartja, hogy „a divat nem kiabál”. Ez a hozzáállás végigkísérte szerkesztői munkáját: a részletekbe menő elegancia és kifinomultság híve volt – és ezt elvárta másoktól is.

Pontos volt, szinte katonás fegyelemmel kezelte az időt. Egy 9:00 órás megbeszélésre 8:45-re érkezett, és elvárta ugyanezt másoktól is. A protokoll szerint még a parfümhasználat sem lehetett túlzó: a túl erős illatokat kifejezetten tiltotta a közvetlen környezetében. Ezek a szabályok sokszor merevnek vagy ridegnek tűnhetnek, de Wintour számára mindez a profizmusról és a konzisztenciáról szólt – és egy olyan világban, mint a divatipar, ez nem kis teljesítmény.

Munkatársai közül sokan tisztelték, de nem feltétlenül szerették – ugyanakkor a történetek, amik körülötte keringenek, azt is mutatják, hogy az empátia sem áll messze tőle. Egy alkalommal, amikor egy kollégája súlyosan megbetegedett, Wintour saját zsebből fizette ki az illető teljes kezelési költségeit – mindenféle feltűnés vagy elismerés igénye nélkül. A szakmában elismert tehetségeket rendszeresen támogatta, és ha valaki igazán rászolgált, személyes, kézzel írt levélben fejezte ki háláját vagy elismerését.

Karrierje során olyan neveket emelt fel, akik ma már önálló márkaként működnek a divat világában, és nem egyszer segített új irányokat kijelölni a Vogue-nak, sőt az egész iparágnak. Bevezette a divatba a popkultúrát, megnyitotta az ajtókat a fiatal tehetségek előtt, és kiemelte a társadalmi felelősségvállalás fontosságát is – mindezt úgy, hogy közben soha nem engedett a saját értékrendjéből.

Ahogy közeledik a The Devil Wears Prada második részének bemutatója, talán még világosabban látszik majd, hogy Miranda Priestly nem csupán egy túlzó filmes karakter – hanem egy tükörkép. Egy nőé, aki sokak számára egyszerre volt félelmetes és inspiráló. És aki bebizonyította, hogy a stílus és a szigor nem zárja ki egymást – sőt, együtt igazán hatásosak tudnak lenni.

Kiemelt fotó: Charles Sykes/Invision/AP

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év