Szürke szavak, szürke idő – Kendi Dominik versei

Szél és szív a nyári hajnalon

Halk szellő fújdogál dombos tájon,
Szellő súgja bús szavát mindenáron.
Bús szó, vad kutya, lelkembe harapva,
Vérengző fogai szív szövetébe akadva,
Engem a nyári bánat megtalál.

Forró vizet öntenek dézsából szívembe,
S már ruháim is öltöznek vörös színekbe.
Valamiért hiányzik a tegnapi boldogság,
Pedig nem is volt teljes orvosság.
Így érhet utol bármikor a halál.

S erdőnek tüze égeti testem minden részét,
Mely nem hideg háborút akart, hanem csak békét.
S szeretni tudok, de már egy részem kihalt,
Kezed helyett kezem már nem fog mást, csak italt.
Míg a fájdalom nyila eltalál.

Tiltólistán

Fekete ceruzával írtad nevem a listára, de vörössel kellett volna,
Én nevedet édes vörössel karcolom bele a falba újra meg újra.
A fájdalom elmúlt, nem hatnak már meg régmúlt trükkjeid,
S hogyan hallgatják törhetetlen igazságom törékeny füleid?

Ami volt, és ami már nincs, az életnek rendje gaz,
Magad ástad sírod, minek próbálsz lenni hamis-igaz.
Mert magadat tömheted tömérdek hamis szóval,
De hibáid szememben sosem törölheted jóval.

Elhalt szó

Elhalt a szó, mivel hozzád szeretnék szólni,
Elhalt a szerelem, amivel meg tudnálak óvni.
Nem szeretnék többet én reád nézni,
Nem szeretnék veled már együtt égni.

Nem szeretnélek álnok hazugságokkal tömni,
Közben az én nyakamat hajókötéllel kötni,
Nem szerettem volna már veled maradni,
Nem szerettem volna ketté szakadni.

Kendi Dominik-János,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
9. I osztály