Három vallomás – Pap Nikoleta versei

Talán

Talán nem létezik szó,
mely megvéd,
talán nem létezik döntés,
mely eltér.
Talán nincs olyan bosszú,
mi fáj.
Talán nincs olyan útlevél,
melyet nem ér a határ.
Talán hazug minden szó,
mely elhagyja szádat.
Talán fáj minden tett,
mely lerombolja a várat.
Talán vétkeztem én is ellened,
de a lelkem miatta szenvedett.
Talán versemnek minden szava ég,
de érzéseim át kell adnom még.

Egy egész délután

A Nap sugara magasan az égen,
elpárolgott a harmatcsepp régen.
A gyermekek kint játszanak a réten,
a szoba hűvösében érzem azt, hogy végem.

A kert kapui szerteszéjjel állnak,
szavaimmal ostorozom a mámat.
A bánat nem ér el, csak az éjjel,
délutánom csendjét kérlek, ne tépd el.

Útitárs

Légy az útitársam,
kísérj el a végig,
szavaiddal őrizd álmom,
s ne csak most, de mindig.

Szerelmem nem ismer határokat,
ha nevedet hallja,
arcomat a szerelem pírja
tőled nap mint nap marja.

Légy a segítség, a mentség a bajban,
mint a sütemény, melyben elég sok vaj van.
Légy egy táska, melybe könnyem belefér,
légy az arany, mely életemnél is többet ér.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály