Candide vagy az optimizmus

Az isteni gondviselésről és a vallásszabadságról ma már szabadon gondolkodhatunk és véleményt is nyilváníthatunk. Vannak, akik ezt a világot tökéletesnek tartják – ők az optimisták –, míg mások nem osztják ezt a nézetet.

A 18. században azonban még javában uralkodott a teológia és a vallásosság. A felvilágosodás hatására ugyan egyre kevésbé büntették az eretnekséget, de például a spanyol inkvizíció még mindig aktív volt. A vallásszabadság gondolatát hivatalosan csak a nagy francia forradalom után fogadták el, ám volt egy író, aki már korábban elvetette ennek a gondolatnak a magját.

Voltaire a 18. századi felvilágosodás egyik legjelentősebb francia írója volt. Jellegzetesen szatirikus és humoros stílusban parodizálta kora problémás jelenségeit – elsősorban a hatalmat és a vallást. Ilyen volt például a papok és uralkodók hatalombirtoklása, a vallásosság (keresztény) túlzásai, illetve a vallásszabadság hiánya.

Világsikerét a Candide vagy az optimizmus című művét Voltaire az akkori leibnizi optimista áramlat ellen írta, amely az „e világ a legjobb minden elképzelhető világ közt” tétel ellen épült. Leibniz ezt azzal indokolta, hogy Isten jóindulatú, tehát csakis a legjobb világot teremthette meg. Ám ahogyan azt a Hétéves háború és az 1755-ös, Mindenszentek napján bekövetkezett lisszaboni földrengés is megmutatta: rengetegen szenvedtek – túl sokan.

A Candide önmagában kaland- és filozófiai regény, amely az említett, sok áldozattal járó két eseményt is magában hordozza. Főszereplője Candide, aki Thunder-ten-Tronckh báró kastélyában él Panglossal, az optimista filozófussal, és Kunigundával, a báró leányával. Ám nyomban kiteszik a kastélyból, miután megcsókolja Kunigundát.

Innen kezdve rengeteg kaland vár Candide-ra: belekeveredik egy háborúba, számos új emberrel ismerkedik meg, újra találkozik Panglosszal, majd Kunigundával is. Az inkvizíció kis híján kivégzi, eljut Eldorádóba, majd visszatér Európába – szóval eseményekből nincs hiány, a történet kalandokkal töltetett.

Fontos megjegyezni, hogy a regény végső soron tanító jellegű is. A szereplők a végére belátják, hogy ez nem a „legjobb világ”, és az optimizmus – legalábbis ebben a formában – nem tartható. Az utolsó mondat, miszerint „műveljük kertjeinket”, azt üzeni, hogy munkával és odaadással lehet változást elérni – nem pedig az égi gondviselésre hagyatkozva.

Mondani sem kell, hogy a megjelenésekor hatalmas botrányt okozott, főleg mert kézről kézre adták, mivel nem adhatták ki szabadon – a végén még ők is „megjárják”. Azonnal több nyelvre is lefordították, angolra, olaszra és más nyelvekre, így hamar híressé vált. Ezzel elültette a felvilágosodás magvait az emberekben, és a francia forradalom egyik kisebb előzménye is lehetett.

Ezért szeretettel ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, még ha nem is feltétlen mélyebb megértésre, de egy igazán jó szórakozásra vágyik.

Üveges Isvtán,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. A osztály