Törött tükröm – Darvasi Viktória versei

Én

Fura, különös alak vagyok:
mindig mindent túlgondolok.
Széllel szemben loholok,
és árral szemben úszok.

Úszok, kúszok,
de nem haladok.
Magam kárára halok,
s folyton csak zűrt zavarok.

,,Nem kell neked pihenés!” –
ezt mondja bennem a kis rés.
És én hallgatok rá, hallgatok,
ameddig csak tudok…

Árnyék

Bárhova nézek, őt látom,
és együgyűséggel várom.
Előoson, elrohan –
csak azt tudnám, hogyan.

Amerre megyek, ő is jön,
akkor is, ha vár vízözön;
Velem tart az örök éjbe
és a felhőtlen napsütésbe.

Érintetlen, mégis ragyog,
együtt majd meg vele halok.
Más őt nem látja, csak én –
nekem pedig pont ezért szép.

Szilánkok

Előttem törik meg,
elferdül a kép;
Ismeretlen szemek
nézegetnek rég.

Mintha csak egy
labirintus lenne:
gonosz kegy,
átverés és elme szüleménye.

Az ösvényen
halkan ballagok,
mellettem
pedig sírromok.

Alul van a tetem
rajta szilánkdarabok,
s közben nézegetem…
Lelkem! Az én magam vagyok!

Darvasi Viktória-Bianka,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
9. I osztály