
A régi magyar filmipar gyöngyszemei IX.
Budai cukrászda
Ki ne szeretné a hírnevet? Főleg az egyszerű, átlagember, aki számára olyan, mintha kincset talált volna. De vajon meddig megy el érte, és mennyire szállhat fejébe az embernek? Jóvá tudja-e tenni azt, amit meggondolatlanul elkövetett?
Az 1935-ben bemutatott Budai cukrászda című film Gaál Béla rendezésében készült, és Zágon István azonos című regényének adaptációja. A főszerepekben Perczel Zita, Kabos Gyula és Gózon Gyula látható, és a film nagy sikert aratott megjelenésekor. A cselekmény több szálon fut, de a végére minden szál összeér.
Ahogy a cím is sugallja, középpontban egy budai cukrászda áll, ahonnan a cselekmény kiindul. Igazán családias a hely hangulata, hiszen folyamatosan jönnek-mennek a vendégek. Kassay bácsi, a cukrászda üzemeltetője június óta tartozik a házbérrel Sziráky János háziúrnak, aki festő. Ám ez nemcsak őt aggasztja, hanem a flúgos Schulmayert, a házmestert, valamint Kassay lányát, Ilonkát is, aki a cukrászdában felszolgál. Ilonka udvarlója, dr. Demeczky László pedig, mint mindig, meglátogatja őt.
Sziráky Jánosnak már egy ideje nehéz dolgoznia, nem jön az ihlet, még barátnője mellett sem, aki egyben a modellje is. Néha összeveszik fivérével, akár telefonon, akár személyesen, de mindig ugyanazon a Buddha-szobron akadnak össze, hiszen Sziráky nagy gyűjtő, főleg a hindu kultúra tárgyai vonzzák, és a világért sem adná oda senkinek azt a szobrot. Végül, tétlenségükben, Sziráky és barátnője elmennek a cukrászdába, ahol a férfi titokban meg akarja tudni a házbér elmaradásának okát.
Ott megpillantja Ilonkát, akitől elég hamar elragadtatja magát, ezért elkezdi lerajzolni őt az asztalra, mivel nincs nála a vázlatfüzete. Miután barátnője féltékenységében elmegy, Sziráky közelebb kerül Ilonkához, és felajánl neki egy mellékállást. A lány azonban visszautasítja, mert nem tudja, hogy modellkedésről lenne szó, hiszen nem ismeri őt. Később, miután megtudja az igazat, elmegy hozzá, hogy bocsánatot kérjen és tisztázza a félreértéseket.
Végül Ilonka modellt áll Szirákynak, amiből megszületik a Tavaszi felhő című műalkotása. Ám amikor Sziráky túl közel próbál kerülni hozzá, a lány gyorsan elszalad. A kiállításon Sziráky végül visszavonja előbbi művét, és az utolsó pillanatban kiállítja Ilonkáról készült alkotását. Közben Ilonka rájön, hogy Sziráky testvére magas beosztású személy, aki jól jöhet Demeczkynek – az ismeretség elengedhetetlen.
Sziráky megnyeri a kiállítást, majd Ilonka elnyeri a legjobb modellnek járó díjat, és egy egész estés mulatságot rendeznek maguknak. Ám Ilonka nem távozik onnan, ezért Demeczky otthagyja őt az úrral. A mulatozás után a lány ráébred a hibájára. Vajon mit fog tenni? Visszarohan a fiatal legényhez, vagy az úrral marad? Ezt már ráhagyom az olvasóra.
A film dala egy érdekes történetet hordoz magában. A Szabadkai udvaron című dal a film betétdala, de emellett elhangzik a Ma este még tiéd vagyok is. Sajnos a második világháború után, 1948-ban betiltották a filmet. Egészen 40 évig nem vetítették, ennek oka a betétdal volt, hiszen a jugoszláv megszállás idején a magyar katonák ezt énekelték Szabadkába vonulásukkor. A konfliktus elkerülése érdekében betiltották a filmet.
Összességében egy lassabb, de sokkal cselekménydúsabb és koncentráltabb alkotás. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a vígjátékokat, és szívesen várja a cselekmény fejleményeit, hiszen pontosan ilyen film.

Üveges István,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. A osztály