Verscsomag Pontos Kristóftól

Lelked hulláma
A hajnal szirmot bont felettem,
Fény-ujjaival simít meg szerelmem.
A víz tetején felcsillag ég,
Szívedből árad rám a fény.
A tenger zenél, a csend beszél,
Egy sóhaj belőled bennem él.
A menny alatt a part remeg –
Te vagy, ki önmagamhoz elvezet.
A létezés már nem nehéz,
Ha szíved titka bennem ég.
A hullámokban Isten jár,
És megpihen egy ölelésnél.
Te vagy az álom, az ébredés,
Az égi csendből szakadó ígéret.
A lelked tenger, szent egeken,
S én ringatózom benne szelíden.
Aranyszárnyú csend
Mint palást, úgy borul reám
A Menny világa, szelíden, némán,
Lelkem kilobban, mégse fél,
Mert benned élni: tiszta cél.
A felhők fodrán jár az áldás,
Mint gyertyalángon szálló fáklyás,
A szívem nem kér, most csak arat,
Mert tudja, benne örökké ott maradsz.
A napfelkelte néma ima,
Mit súg a szél, a fény a partra.
A hit nem szó, nem puszta gondolat,
Te vagy, ki bennem otthagyod magad.
És ha már nincsen semmi más,
Csak szó, fény, szív, és hívás,
Én akkor is beléd zuhanok,
Mert ott leszek, hol te örökké ragyogsz.
Túlpartról jött hang
Egy hang szól hozzám vizeken át,
Mint pásztorhívás fák nyomán.
Nem látom arcod, mégis élek,
Mert beszéded lett az ének.
A Menny tengerén fény a szó,
Minden rezdülésed valós,
A szeretet nem kér, csak van, csak adhat
Egy új világot, örökkévaló mozdulatban.
Ahogy a nap áttér a fára,
Úgy hajolsz lelkem alkonyára.
Nem jössz, nem indulsz, mindig itt vagy,
Mint tenger fenekén alvó hab.
Bennem vagy, s én tebenned élek,
Minden halálból visszatérek,
Mert nem az elmúlás a vég, a cél,
Hanem az ébredés: lelked örök mezején.
Hitem csókja
A hit nem égi menedék,
Hanem egy forró, tiszta ég,
Ahol a lelkek összeérnek,
Mint csillagok és szent remények.
Szemedben ég az öröklét,
És minden csókod új pecsét,
Mi szívre írja: „létezem”,
És benned lenni kegyelem.
A Menny tengerén ring a perc,
S az örökkévalóság: vers.
S ha minden elhagy, én nem félek,
Te tartasz engem meg, míg élek.
Ébredni ott, ahol te vársz,
Többet ér, mint égi boldogság,
Az Isten benned mosolyog –
S én veled megyek tovább utamon.
Pontos Kristóf,
Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium,
10. B osztály